A ház, mely a huszadik század elején egy színháznak adott otthont, most az El Ateneo Grand Splendidnek, Buenos Aires, Argentína, sőt Dél-Amerika egyik legnagyobb könyvesboltjának színtere. Hála Peró és Torres Armengol építészeknek, ma már a világ egyik legszebb könyvesboltja is egyben...

A ház, mely a huszadik század elején egy színháznak adott otthont, most az El Ateneo Grand Splendidnek, Buenos Aires, sőt Dél-Amerika egyik legnagyobb könyvesboltjának színtere. Hála Peró és Torres Armengol építészeknek, ma már a világ egyik legszebb könyvesboltja is egyben. Az épület eredetileg a Teatro Grand Splendid színháznak adott otthont, ahol az 1920-as években népszerű előadásokat tartottak, olyan előadókkal, mint például a híres tangó énekesek Carlos Gardel és Ignacio Corsini.

Később filmszínházzá alakult, itt mutatták be Argentínában először az első hangos filmeket. Ezután története során még egyszer mindkét szerepkört betöltötte, külön-külön. Az utolsó, 1991-es vetítés után a rossz gazdasági helyzet kikényszerítette a filmszínház bezárását. Az épület lebontását az El Ateneo Kiadó közbelépése akadályozta meg. Megvásárolta az épületet 2000-ben, majd felújította és egy könyv- és zeneboltot rendezett be falai között.

Ezt követően gyorsan a világ egyik legfenségesebb könyvesboltjaként szerzett elismerést az egykori színház. A felújítás során az üléseket eltávolították és könyvespolcokat tettek a helyükre, de a legtöbb eredeti belső építészeti részletet megtartották, beleértve a zseniális mennyezetfreskót, melyet az olasz művész, Nazareno Orlandi készített, valamin a Troiano Troiani által faragott kariatidát is.

Még mindig az elegáns, lekerekített erkélyes, részletes paszományokkal díszített, megvilágított nézőtér és piros plüss függönyös színpad uralja a teret. A díszes páholyokban kényelmes fotelokban olvasgathatnak a vásárlók és érdeklődők. Az egykori színpad helyét egy kávézó tölti ki, ahol délutánonként, hála a jó akusztikájának, egy zongoraművész játéka tölti ki a teret. Az El Ateneo Grand Splendid könyvesboltlánc 40 helyszínen van jelen szerte az országban, azonban a Buenos Aires-i a legnagyszerűbb mindközül.

A város legnépszerűbb könyvesboltja, több mint egymillió látogatót vonz évente építészetének köszönhetően. A bolt elsősorban spanyol nyelvű könyveket kínál, de az angol nyelvű könyvekből is van egy gyűjteménye, illetve a zenei áruház is kielégítő választékkal várja az érdeklődőket és a leendő vásárlóit.