Malajzia már fekvését tekintve különös ország:egyik része a Thai-Maláj-félszigeten, míg másik része Borneó szigetének kb. 1/3-át teszi ki és ebbe a részbe ékelődik be a pici Brunei is. A félsziget a maláj, kínai és indiai kultúra jegyeit hordozza magán, itt található a minden tekintetben modern főváros, Kuala Lumpur...

Délkelet-Ázsia Arcai - Budapest, Repülő  

Indonézia, Bali, Kuala Lumpur
Indulások: 2026.10.07-tól
Időpontok: 1 db
Ellátás: leírás szerinti ellátás
Típus: körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: menetrendszerinti járattal

Program:

1. NAP ELREPÜLÉS JÁVA SZIGETÉRE Menetrend szerint repülés átszállással Jáva szigetére. Éjszaka a repülőn. 2. NAP ÉRKEZÉS JAKARTÁBA Várhatóan a délutáni órákban érkezés Jakartába, szálláshely elfoglalása, pihenés, fakultatív vacsora. 3. NAP JAKARTA LÁTNIVALÓI Délelőtt városnézés. Megtekintjük az óváros holland gyarmati emlékeit, ezt követően pedig az Indonézia Múzeumban hagyományokkal, népművészettel ismerkedhetünk meg. Megnézzük a Függetlenségi és a Fatahillah teret az Aranyvárosban, majd transzfer a repülőtérre és elutazunk Jogjakartába. Szállás fakultatív vacsora. (3 éj) 4. NAP BOROBUDUR TEMPLOMAI Reggeli után elsőként a közel 1.200 éves Borobudur buddhista szentélyt keressük fel, mely istentiszteleti és zarándokhelyként szolgál. Megnézzük a Mendut és Pawon templomokat, a közeli Candirejo faluban lovaskocsival vagy biciklivel fedezzük fel a helyi kézművességet, és egy kis kóstolót is kapunk az ottani ízekből. A városba visszatérve szabadidő, pihenés vagy vásárlási lehetőség Jogjakarta főutcáján. Este fakultatív vacsora a hotelben. 5. NAP MERAPI VULKÁN Reggel a Merapi vulkánhoz indulunk. Cangkringan falutól, nyitott dzsipekkel járhatjuk be a korábbi nagy kitörés pusztította területeket. Itt található egy Mini Múzeum is, amit egy korábbi lávafolyás útjába esett. A vulkán jelenleg is aktivitást mutat, így a hatóságok szabályai szerint történhet a látogatás. Prambanan templomát is útba ejtjük a program során. A IX. században épült szentély fő része, a Loro Jonggrang komplexum Jáva legelegánsabb és egyben legfélelmetesebb temploma. Visszatérve a városba, megtekintjük a Szultán Palotát és a Keraton és Taman Sari komplexumot. Szállás, mint előző este, fakultatív vacsora. 6. NAP JOGJAKARTA - KOTA KINABALU Reggeli után kicsekkolunk a hotelből és a repülőtérre megyünk. Vár ránk Borneo szigete, az orángutánok, a hosszú orrú majom hazája. Átszállással érkezünk Sabah tartomány központjába, Kota Kinabaluba, mely régió a legvadregényesebb egész Indonéziában. Transzfer a hotelbe, ahol vacsora. 7. NAP MARI MARI - SANDAKAN Reggeli után autóbusszal, a várostól kb. 1 órányira fekvő Mari Mari Heritage Village-hez utazunk. A köszöntő ceremóniát követően a csoport végiglátogatja a régmúlt népek tradicionális házait. Megismerhetjük a régi korok emberének életét, szokásait, fegyvereit. A látványos program után visszatérünk a városba, egy rövid városnézés, majd irány Kota Kinabalu reptere, repülés Sandakanba. Transzfer a hotelbe és vacsora. 8. NAP SANDAKAN - ORÁNGUTÁNOK ÉS MANGROVE ERDŐK Reggeli után a Sepilok Orángután Rehabilitációs központba megyünk, ahol a fogságban tartott orángutánokat fokozatosan vezetik vissza a vadonba. Megfigyelhetjük az állatokat az esőerdőben kialakított etető helyeken, valamint lehetőség szerint a nevelőközpontban is. Ezt követően a szomszédos Bornean Sun Bear Conservation Centre-be látogatunk, amely a maláj medvék mentésével, rehabilitációjával foglalkozik. A látogatást követően a kikötőbe buszozunk és egy kb egyórás hajókirándulás veszi kezdetét a Kinabatangan-folyón mangrovék között, vadállatok megfigyelésével. Ebéd egy folyóparti lodge-ban, majd szabadidő vagy lehetőség a környék felfedezésére. A délután folyamán újabb hajós kirándulás kezdődik, melynek során nagy eséllyel láthatunk hosszúorrú majmokat, madarakat, hüllőket és egyéb vadon élő állatokat. Visszatérés a lodge-ba, ahol vacsora. Ezután vezetett esti séta lehetőség a szállás körül, ahol éjszakai állatokat figyelhetünk meg. 9. NAP PITAS-TÓ ÉS ABAI FALU Kora reggel egy hajós kirándulás indul a közeli Pitas-tó térségébe, ahol madármegfigyelésre és vadon élő állatok felkutatására nyílik lehetőség. A program után reggeli. Délelőtt látogatást teszünk a közeli Abai faluban, ahol bepillantást nyerhetünk a folyó mentén élő közösség mindennapjaiba. Ebédünk helyi alapanyagokból készült hagyományos stílusú étel lesz Ebéd után lehetőség nyílik a lodge pallókon vezető ösvényein haladva a vadon élő állatok újabb megfigyelésére. A délutáni órákban hajóra szállunk, és egy folyami kirándulás keretében fedezzük fel a Kinabatangan-folyó menti élővilágot. Szállásunk ismét folyóparti lodge-ban lesz. Vacsora. 10. NAP SÉTA AZ ESŐERDŐ LOMBKORONÁJÁBAN Reggelinket még a békés folyó partján fogyasztjuk el, majd hajóval haladunk lefelé a folyón Sandakan irányába. Kikötés után elmegyünk Labuk Bay nagyorrú majmok rezervátumába. A hely természetes menedéket nyújt ennek a ritka fajnak. Kb. 150 példány él itt szabadon. Délután a Sepilokban található esőerdő oktató- és látogatóközpontot nézzük meg. A program különlegessége, hogy sétálhatunk a 147 méter hosszú lombkorona-sétányon, amely egyes szakaszokon akár 28 méterrel is az erdő talajszintje fölé emelkedik. A sétány és a kilátótornyok kiváló lehetőséget kínálnak a dzsungel megfigyelésére és madárlesre. Késő délután felkeressük a repülő mókusok megfigyelőhelyét, ahol – szerencsés esetben – láthatjuk a vörös óriás repülő mókusok esti mozgását. Szállás Sandakanban, vacsora. 11. NAP UTAZÁS SANDAKANBÓL KUALA LUMPURBA Reggel elutazás Malajzia fővárosába, Kuala Lumpurba, ahol városnézés. A város jelképe a csillogó Petronas Ikertornyok. A 88 emelet magas épületegyüttes sokáig vezetett a világ legmagasabb épülete versenyben. Folytatva városnézésünket láthatjuk a Merdeka-teret, ahol a Sultan Abdul Samad épület található. A városnak számos piaca van, talán a leghíresebb a Petaling utcában található kínai piac. Szállás Kuala Lumpurban. Ezen az estén nincsen szervezett formában vacsora. 12. NAP KUALA LUMPUR VÁROSI ÉLMÉNYEI Reggeli után kicsekkolunk a hotelből, majd autóbusszal folytatjuk malajziai programunkat. Kuala Lumpur északi részén található Batu-barlang az első látnivalónk, mely fontos hindu zarándokhely. Ez egy hatalmas mészkőbarlang, melynek bejáratánál, a hindu vallás szerint, a háború istenének, Lord Murugannak óriási aranyszobra áll. A barlanghoz és a benne található templomhoz lépcsősor vezet, ahova a vállalkozó kedvűek fel is mehetnek. Este transzfer a reptérre. Hazaindulás átszállással, éjszaka a repülőn. 13. NAP HAZAÉRKEZÉS BUDAPESTRE Várhatóan a reggeli órákban megérkezés Budapestre.
Oltásokkal kapcsolatos információkat weboldalunkon talál. Az útlevélnek a hazaérkezés napjától számítva még minimum 6 hónapig érvényesnek kell lennie.


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Travel Kft., engedélyszám: R0857/1993).

1 890 500 Ft/fő-től +
Szingapúr-Malajzia körutazás - Budapest, Repülő

Szingapúr-Malajzia körutazás - Budapest, Repülő  4*

Malajzia, Kuala Lumpur
Indulások: 2026.10.27-tól
Időpontok: 2 db
Ellátás: leírás szerinti ellátás
Típus: körutazás
Besorolás: 4*
Szállás: Hotel
Utazás: menetrendszerinti járattal

Utazas:

Program 1.nap

Elutazás Budapestről a menetrend függvényében, átszállással Szingapúrba, éjszaka a repülőn.

2. nap

Megérkezés Szingapúrba, Ázsia egyik legmodernebb városába, hihetetlen fejlődését elsősorban a városalapító brit Sir Stamford Raffle-nek köszönheti, aki 1819-ben szállt itt partra, és éles szemmel észrevette, hogy a város stratégiai fontosságú a brit birodalom számára, kiváló tranzitállomásként szolgált a távol-keleti kereskedelem számára. Az érkezést követően transzfer a szállodába, vacsora.

3. nap

Reggeli a szállodában, majd látogatás az ún. vizes piacon, ahol megnézhetjük, hogy vadásznak a helyiek a sok árura és arra is választ kapunk miért is hívják vizes piacnak. Az árusok vizet használnak a piacon a padló mosására, a gyümölcsök és zöldségek frissen tartására, valamint a tenger gyümölcsei életben tartására. Ezután látogatás egy kézműves termékek boltjában, majd újabb sétát követően még megebédelünk a belvárosban, egy igazi tradicionális helyen.

Ezt követően újabb városnézés, a legfontosabb látnivalók megtekintése. Első megállónk “Little India”, a helyi indiai közösség élénk negyede. Ez után a Szingapúr folyó torkolatához megyünk, a város jellegzetes Merlion parkjába, mely Szingapúr halászfalu múltjáról emlékezik meg. Üde színfoltot jelent a túra során az UNESCO világörökséghez tartozó botanikus kertbe tett látogatás, ahol az orchideák, lótuszvirágok és egyéb egzotikus növények szín kavalkádja ejti rabul a látogatót a, ez a város “zöld tüdője”.

17,00 órától látogatás a több mint 5000 fajból származó több mint 1 millió növényt tartalmazó Gardens by the Bay-ben, amely a világ minden tájáról származó csodákkal van tele. Csodálja meg a 35 méter magas beltéri vízesést, és sétáljon a dzsungel lombkorona felett. A hűvös és száraz mediterrán klímát reprodukáló Flower Dome 5 kontinens egzotikus növényeit mutatja be 9 különböző kertben. Szállás Szingapúrban.

4.nap

Reggeli, kijelentkezés majd a Pénzügyi negyeden áthaladva, a nyüzsgő kínai városrészben teszünk látogatást. A Chinatown, mely a város jelentős kínai kisebbségének ad otthont, akik a Szingapúr-folyó mellett építették fel új otthonaikat. Érdekesség, hogy a gazdag örökségű negyed szívében találjuk a város egyik legrégebbi Hindu temploma. Ezt követően elhagyjuk Szingapúrt és megkezdjük utazásunkat Malájziába. Miután átkeltünk a határon első utunk Melakába, Malajzia történelmi városába vezet. Melaka apró és barátságos városa az UNESCO világörökség részét képezi, ismerkedés a város hosszú és gazdag történelmével, ahol a portugál, holland, majd brit gyarmat kitűnő példája a kultúrák ötvözéséének. Ebéd a belvárosban, majd szabadidő keretében bolyonghatunk egyet a Jonker utcán, vagy akár egy riksa utazással is megkoronázhatjuk mai napunkat. Szállás Melakában..

5.nap

Reggeli a hotelben, majd kijelentkezés a hotelből. Megtekintjük a Kína területén kívül lévő legnagyobb kínai temetőt, a Bukit China-t, majd az ország legrégebbi keresztény templomát, a Szent Pál templomot és a Porta de Santiagot. Ellátogatunk az egykori holland kormányzósági épülethez, a holland stílusú Christ Church-höz, és a Harmónia utcára, amelyen három vallás temploma fér meg békésen egymás mellett: a város legrégebbi kínai temploma, a Cheng Hoon Teng templom, a Kampung Kling mecset, és a hindu Sri Poyatha Moorthi templom. Ebéd a belvárosban, majd utazás Kuala Lumpurba, érkezés, bejelentkezés, vacsora..

6. nap

Reggeli után városnézés, az ellentétek városában. Míg a malájok méltán büszkék új felhőkarcolóikra, addig a gyarmatosítás korából megmaradt épületek, mór stílusú építmények mind az építészeti örökségüket gazdagítják. Elhagyjuk a várost, hogy eljussunk a Batu barlangokhoz, melynek egyike egy hatalmas hindu templomot rejt. A 60 méter magasan lévő Murugan istennek kialakított hindu szentélyig 272 lépcsőn lehet feljutni. Visszatérünk Kuala Lupmpurba amennyiben időnk engedi látogatás a régi és az új Királyi Palotánál, a Thean Hou templomnál, a Nemzeti Emlékműnél, a Nemzeti Mecsetnél, a régi Pályaudvar épületénél, a Merdeka (Függetlenség) téren, s a két folyó találkozásánál épült Masjid Jameknél. 18,00 órától látogatás a világ egyik legmagasabb ikertornyában, a Petronas toronyban. Este vacsora egy helyi étteremben.

7. nap

JAVASOLJUK! – legyen egy kisebb táska, hátizsák a vendégeknél, erre a két napra abba pakoljanak, amikor bemennek a Nemzeti Parkba. A nagy bőrönd maradhat a buszon, ami nem megy be a park területére!

Reggeli után Kuala Tahanba indulunk, a Nemzeti Park bejáratához. A hamisítatlan Taman Negara-i dzsungelben igazi trópusi kalandokban lesz részünk, madarak, majmok, különféle gyíkok és vízi bivalyok látványa teszi teljessé az élményt. Este vacsora szállásunkon, majd átélhetünk egy éjszakai dzsungel sétát, amelynek keretében ismerkedünk a 130 millió éves trópusi esőerdő éjszakai életével. Szállás és vacsora Taman Negarában.

8. nap

Ezt a napunkat is a dzsungelben töltjük, délelőtt újabb dzsungeltúra a Teresek hegye kilátópontjaihoz, majd a világ egyik leghosszabb lombkorona sétányát fedezhetjük fel. Ebéd egy helyi étteremben, majd hajókirándulásra indulunkl a Tahan folyón, útközben betekintést nyerhetünk a terület színes állat és növényvilágába, illetve lehetőségünk lesz fürdőzni vagy pihenni egy kicsit. (Legyen a hátizsákunkban kis méretű törölköző és fürdőruha!) Vacsora a szálláson.

9. nap

Egy kellemes reggelit követően indulás Penangba, a maláj-félsziget északnyugati részén fekvő szigetre. Fővárosát Georgetown-t, III. György angol király után nevezték el. Színes történelmi múltja, sokrétű kultúrája és gyönyörű tengerpartja révén rengeteg látnivalót kínál. Odaúton meglátogatjuk Kuala Kangsar királyi városát, egy fotószünet erejéig megállunk az Ubudiah Mecsetnél és az Iskandariah Palotánál. Délután a világ egyik leghosszabb hídján, a “Pearl of the Orient” hídon keresztül érkezünk Penangba, ahol szállásunk is lesz, vacsora..

10. nap

Reggeli után városnézésre indulunk Georgetownban, melyet az angolok alapítottak és számos történelmi nevezetességének köszönhetően része az UNESCO világörökségnek. Elsők között tekintjük meg a Wat Chaiya Mangkalaram thai templomot, a világ harmadik leghosszabb fekvő Buddha-szobrával és az ezzel szemközt épült burmai templomot. Ezt követően kerül sor a kínai Khoo klán pazar templomára és székházára, a Captain Francis Light által 1786-ban épített Cornwallis erődre és az 1904-ben épült Kek Lok Si templomra, melyet az 1000 Buddha templomaként ismernek, és Ázsia egyik legnagyobb buddhista templomegyüttese. Délután indulás Penang Jetty-be, ahonnan komppal utaznak az utasok Langkawiba. Megérkezéskor transzferrel utazás a tengerparti üdülőbe. Langkawi mindenki számára egy „vissza a természetbe” élményt kínál. A vízesésektől a titokzatos barlangokig a látogatók felfedezhetik, hogy Langkawi több mint a strandimádók paradicsoma. Számos élménypark található itt, melyek izgalmas szórakozást kínálnak fiatal és idősebb utazók számára egyaránt. Az ország legnagyobb látogatható akváriuma található itt.

11-12. nap

Nyaralás Langkawin, kirándulások az adottságok függvényében, félpanziós ellátás mellett.

13. nap

Nyaralás Langkawin, a délutáni órákban elutazás Kuala Lumpurba belső járattal, szállás.

14. nap

Egész nap szabadidő, vásárlási lehetőség, illetve minden olyan program, amiről azt érezzük, hogy a túra elején kimaradt majd a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre.

15. nap

Hazautazás átszállással, érkezés Budapestre.

Tudnivalók
  • Utazás: az Emirates vagy a Qatar Airlines menetrendszerinti járatával, Budapest–Singapore, Kuala Lumpur-Budapest útvonalon, belső járatokkal a helyszínen
  • Elhelyezés: 2-3 ágyas szobákban, középkategóriájú szállodákban,
  • Ellátás: reggeli, 3 ebéd, 7 vacsora
  • Minimum létszám: 20 fő
  • A díj a programokhoz szükséges belépőjegyek árát és a feladható poggyász díját tartalmazza.
  • Helyszínen kötelezően fizetendő idegenforgalmi adó: 33 USD

Fakultatív Putrajaya + hajókázás+vacsora: 45.000 Ft/fő

 

A LANGKAWIRA VONATKOZÓ FAKULTATÍV KIRÁNDULÁS ÁRAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK! A HELYI IRODÁK KÍNÁLATA A MÉRVADÓ!

Fakultatív programok

A fakultatív kirándulások a helyszínen fizetendők, előzetesen kérjük jelezni, ha valaki szeretne majd rá jelentkezni, Azonban szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a program és az árak változhatnak

Szigetről-Szigetre

Minimum 2 fővel indul a program, transzfer viszi oda az érdeklődőket.

A hajókirándulás ideje alatt a Langkawi szigetcsoport 104 kisebb-nagyobb szigeteit lehet felfedezni dagály idején. A hajózás alkalmával lehetőségük van ellátogatni a legendás Pulau Dayang Bunting szigethez, illetve felfedezni a Pregnant Maiden tavat. Ha szerencsénk van láthatunk halakra vadászó sasokat, vagy akár majmokat, amik éppen rákokat halásznak ki maguknak ebédre. Pihenésképpen csobbanhatunk egyet a Pulau Beras Bahas szigetet körülölelő kristálytiszta vizben, vagy csak elnyúlhatunk a lakatlan sziget nyugalmas partszakaszán.

  • Időtartam: 4 óra
  • Választható időpontok: 9.00 vagy 14.00
  • Ár: felnőtt – 20 USD/fő, gyerek – 15 USD/fő
Mangrove Túra

Minimum 2 fővel indul a program, busszal és ebéddel.

Langkawi valóban felejthetetlen látnivalókat és élményeket kínál ezen a Kilim Természetvédelmi Parkba vezető túrán, amely egy teljesen más világba nyújt betekintést. A 100 négyzetkilométeres területen elterülő Kilim Természetvédelmi Park a jól védett zöld mangrove erdők, elszigetelt fehér strandok és kék lagúnák gyönyörű keveréke. A nyugodt, kanyargós folyón lefelé hajózva megfigyelhető a park tengeri ökoszisztémájának csodája, növényvilága, valamint a természetben elő állatvilág, mint például a barna sas, a rákok, a monitor gyíkok és a makákók. Szintén élvezetes a festői látványú kilátás a mangrove mocsárra és a tengerfenék talajából előbukkanó egyedi mészkő sziklaképződményekre. Ezeket a lenyűgöző geológiai csodákat különféle elnevezésekkel látták el, mint például a Borobodur-templom, az Elefántkő és a Függőkert. Itt lehetőség van felfedezni a Gua Kelawar-t (Denevér-barlangot), ahol a rejtélyekről és a romantikáról szóló mesék is szólnak. Végül lehetőséget kapnak az érdeklődők megtekinteni a haltenyésztést egy speciális nyílt tengeri gazdaságban. A természet csodáit is megtapasztalhatják a Langkawi tengerparti mangroveerdőjében. A halászfaluból induló hajóút a mészkőbarlangokkal és rejtett kanyonnal szegélyezett sűrű mangrove erdőn keresztül vezet, ahol majmokat, jégmadarakat, gyíkokat és iszaprákokat lehet látni. Az ár tartalmazza az ebédet a Fish Farm étteremben.

  • Időtartam: 3-4 óra
  • Válaszható időpontok: 9.00
  • Ár: felnőtt – 35 USD/fő, gyerek – 25 USD/fő
Langkawi Szigetkörtúra

Minimum 2 fővel induló privát túra.

Elsőként a Batikgyárba látogathatnak el az érdeklődők, hogy szemtanúi legyenek a batik készítésének, ami egy olyan kendő, amely hagyományosan készült viaszálló festési technikával. Ezután Mahsuri sírjához látogatnak el, Langkawi legendás ikonjához, és itt megismerhetik a teljes történelmét. A gyönyörű Fekete homokos strand lesz a következő úti cél, ahol az ősi horgászmóló is található. Közvetlenül ezután egy turisztikai látványosságot néznek meg, ahol a Sas téren egy 12 méter magas, Langkawit jelképező barna sas áll. Végül, de nem utolsósorban vámmentesen vásárolhatnak a Kuah Townban, mielőtt visszatérnének a szállodába.

  • Időtartam: 4 óra
  • Választható időpont: 9.00
  • Ár: felnőtt – 50 USD/fő, gyerek – 35 USD/fő
Krokodil és Langkawi Felvonó

Minimum 2 fővel induló privát út.

A trópusi esőerdő és a gyönyörű vízesés megtekintésével indul a nap Langkawi északi részén, amely több mint ezer krokodilnak ad otthont. Itt van Malajzia legnagyobb krokodilfarmja. A malajziai leghosszabb szabad fesztávú egyköteles sífelvonót, amely 919,50 méter magas, ezt követően próbálhatják ki, miközben a Gunung Mat Cincang Machinchang-hegy lélegzetelállító tájait csodálhatják meg, amely a Langkawi-sziget délnyugati partján található. A felvonóval egészen 708 méteres tengerszint feletti magasságig lehet eljutni. Ez a túra vezet el ahhoz, a 920 méter hosszú felvonóúthoz, ami a híres Mount Mat Cincang csúcs. A látogatók csodálatos kilátásban gyönyörködhetnek az Andamán-tengerre és Langkawi kisebb szigeteire. Tiszta napokon északon Thaiföld, délnyugat felé Indonézia széle is el lehet látni.

  • Időtartam: 4 óra
  • Választható időpont: 9.30
  • Ár: felnőtt – 100 USD/fő, gyerek – 75 USD/fő
Menetrend

EMIRATES X.27.

Honnan - Hová Indulási idő: Érkezési idő: Budapest (BUD) - Dubai (DXB) 15:15 23:25 Dubai (DXB) - Singapore (SIN) 02:30 13:35  Kuala Lumpur (KUL) - Dubai (DXB) 01:25 04:45 Dubai (DXB) - Budapest (BUD) 10:05 13:05

 

QATAR XI.23.

Honnan - Hová Indulási idő: Érkezési idő: Budapest (BUD) - Doha (DOH) 09:30 16:25 Doha (DOH) - Singapore (SIN) 19:55 08:45  Kuala Lumpur (KUL) - Doha (DOH) 19:55 22:35 Doha (DOH) - Budapest (BUD) 02:45 06:15

1 500 400 Ft/fő-től +

Malajzia már fekvését tekintve különös ország:egyik része a Thai-Maláj-félszigeten, míg másik része Borneó szigetének kb. 1/3-át teszi ki és ebbe a részbe ékelődik be a pici Brunei is. A félsziget a maláj, kínai és indiai kultúra jegyeit hordozza magán, itt található a minden tekintetben modern főváros, Kuala Lumpur. Míg maláj Borneón találjuk talán az ország legérdekesebb látnivalóit: vad dzsungelt, gránitcsúcsokat, vadon élő törzseket és a borneói orangutánokat, melyek csak Borneó szigetén honosak. Gyönyörű szigeteivel, tengerpartjaival, luxusszállóival, természeti szépségeivel, nemzeti parkjaival és gyarmati városaival Malajzia bármely turista álomcélpontja lehet.
2013-ban közel 2 millió turista látogatott az országba, közülük a legtöbben a közeli országokból, mint Szingapúr vagy Indonézia, de egyre több nyugati is felfedezi az ország értékeit.

 

Cameron-felföld
A Cameron-felföld Malajzia legnagyobb kiterjedésű nyári pihenőhelye, amit még az angolok kezdtek el fejleszteni az 1920-as években. A településre a nyári hőség elől vonultak vissza az európai telepesek. A 34.000 fős lakossággal rendelkező területen malájok, kínaiak és indiaiak élnek. A felföld manapság túraútvonalairól híres. Az ösvények a dzsungelen keresztül, vízesések mellett, nyugodt környezetben vezetnek. A túraútvonalakon kívül a teaültetvényekről is nevezetes a vidék, melyek szinte mindegyike látogatható, ahol megmutatják nekünk a különböző teafajtákat és az eljárásokat, ahogy a teafüvek készülnek.

Georgetown óvárosa

A brit III.György király után elnevezett város a félsziget északkeleti részen fekszik, Pinang tartomány székhelye. A szigorú szabályozásoknak köszönhetően a város megőrizte gyarmati építészeti jellegét és ez adja a város legfőbb vonzerejét. A város utcácskáit járva olyan, mintha visszacsöppennénk az elmúlt évszázadokba. Ehhez hasonló várost Délkelet-Ázsiában nem igazán találunk, a kelet és a nyugat különleges keveréke a település. Az UNESCO világörökség része. 

Taman Negara

A Taman Negara szókapcsolat maláj nyelven azt jelenti nemzeti park és arról nevezetes, hogy a világ legöregebb esőerdője található itt. A parkban vízesések, túraútvonalak és a világ egyik leghosszabb drótkötélpályája (canopy) várja a látogatókat. Számos ösvénynek helyi vezető nélkül is nekivághatunk. A park számos ritka állatfajnak is otthont ad, például az ázsiai elefántnak, tigrisnek, leopárdnak és orrszarvúnak. Alacsony létszámuk miatt azonban kicsi az esélye, hogy bármelyiket is láthassuk. Kisebb állatokkal, őzekkel, gyíkokkal, kígyókkal, madarakkal és tapírokkal azonban találkozhatunk.

Pulau Tioman

Pulau Tioman egy kis sziget a maláj félsziget keleti partjainál. Az 1970-es években a Time magazin Tiomant a világ egyik legszebb szigetének választotta, aminek következtében turisták árasztották el, a földi paradicsomot keresve. A sziget népszerűsége azóta is töretlen. Kristálytiszta vize, gyönyörű tengerpartjai és fehér korallzátonyai nemcsak a nyaralni vágyókat, hanem a búvárkodás szerelmeseit is mágnesként vonzzák. A monszunos (novembertől februárig tartó) időszakot kivéve tömegre számíthatunk.

Mount Kinabalu

A Mount Kinabalu 4095 méteres magasságával Borneó legmagasabb hegye. A hegy botanikai és biológiai sokszínűségéről ismert világszerte. Közel 600 féle páfrány, 326 madárfaj és 100 emlős található a Mount Kinibalun és a közvetlen környezetében. A csúcs jó fizikai állapotban könnyen elérhető, hegymászó tudásra és különleges felszerelésre nincs szükség, egyedül hegyi vezetőt szükséges fogadnunk.

Petronas-ikertorony

Ki ne hallott volna a Kuala Lumpurban található toronyházról? A 452 méter magas ikertorony a világ legmagasabb épülete címét őrizte egészen 2003-ig, amikor is átvette tőle a Taipei 101 nevű felhőkarcoló. Nevét az építtető olajtársaságról kapta. Az egész város látképét meghatározó épület 88 emeletes és a 41. és a 42. emelet között, 172 méter magasan egy híd köti össze a két tornyot, mely a nyilvánosság számára is látogatható. Mondanunk sem kell, a kilátás pazar. Mindenképpen érdemes meglátogatni. Keddtől vasárnapig van nyitva, reggel 9-től este 9-ig, az ára kb. 5500 Ft-nak megfelelő maláj ringgit.

Langkawi

Malajzia legismertebb nyaralóhelye, Langkawi, egy 99 szigetből álló szigetvilág az Andamán-tengeren. A Thaifölddel szomszédos szigetcsoport névadója és egyben legnagyobb szigete a Pulau Langkawi, ahol kb. 65.000-en élnek. A hosszú, hófehér tengerpartokkal tagolt és dzsungel borította hegyekkel rendelkező szigetek szépségéhez nem fér kétség, nem véletlen, miért lett Malajzia fő turisztikai célpontja. A legnépszerűbb strandokon éttermek, bárok és kellemes nyaralóközpontok várják a kikapcsolódásra vágyókat.

Perhentian-szigetek

Malajzia északkeleti részén, a thai határhoz közel található szigetcsoport az ország egyik kötelező látnivalója. Túlzás nélkül állítható, hogy a világ legszebb strandjait találjuk itt, a legolcsóbb szállásokkal ötvözve. A vakítóan fehér homokos, pálmafák által övezett tengerpartok és a tenger türkizkék színe lélegzetelállító. Malajziai nyaralásunk csúcspontja lehet a Perhentian-szigetek meglátogatása.

Orángután Rehabilitációs Központ, Sepilok

Az 1964-ben megnyitott központ az elárvult orángutánoknak nyújt otthon. A fakitermelés, az élőhelyük lecsökkenése és az illegális vadászat következtében ma is számos gyerekorángután kerül be a központba, ahol megtanítják nekik, hogyan legyenek önállóak és idővel szabadon engedik őket. A központ a Kabili-Sepilok erdőben található, ami az egyike a még érintetlen esőerdőknek. Jelenleg kb. 60-80 orángután él itt. Kihagyhatatlan úti cél ez is, ha Malajziában járunk.

Mulu-barlangok

A Mulu-barlangok a GunungMulu Nemzeti Parkban találhatók Borneó szigetén. Számos barlang és karsztforma található itt és ez Malajzia egyik legfőbb turistalátványossága a sok közül. Földünk legnagyobb barlangi terme található itt, a 700 méteres hosszúságához és 396 méteres szélességéhez átlagosan 70 méteres magasság társul. A barlangrendszerben számos állatfaj él, említésre méltóak a ráncoltajkú denevérek, akik több ezres kolóniákban élnek a barlangokban és minden este kirajzanak zsákmányra vadászva.