Amikor Európában kitört a második világháború, a bombázások elsődleges célpontjává London vált, az emberek pedig éjszakára lehúzódtak a londoni metróba, hogy elkerüljék az éjszakai bombázásokat...
Amikor Európában kitört a második világháború, a bombázások elsődleges célpontjává London vált, az emberek pedig éjszakára lehúzódtak a londoni metróba, hogy elkerüljék az éjszakai bombázásokat. Miután ezek a föld alatti helyek egyre zsúfoltabbá váltak a brit kormány úgy döntött, hogy menedékeket hoz létre a föld alatt, melyek megfelelőek a légitámadások átvészelésére. Az ötletük az volt, hogy építenek tíz menedékhelyet, amiket a metróvonalak mentén helyeznek el, egészen közel az állomásokhoz, így a háború végeztével ezeket az ujonnan épült alagutakat beolvasztanák a metróhálózatba.
A Stockwell óvóhely háborús emléknek dekorálva
A menedékhelyek munkálatai 1940 novemberében kezdődtek meg. Minden menedék 5 méter széles és 370 méter hosszú párhuzamos alagutakból állt, melyeket két részre osztottak, így helyet kaptak benne teljesen felszerelt hálófülkék, orvosi szobák, konyhák, és a csatornázást is megoldották. A föld felett minden menedék aknát speciálisan épített, bunkerek védtek, melyek megakadályozták, hogy a bombák közvetlenül elérjék föld alatti célpontjaikat. Minden ilyen épületben felvonókat és csigalépcsőket helyeztek el amik levezettek az alagútba.
Eredetileg tíz menedékhelyet hoztak volna létre, ám ezekből végül csak nyolc épült meg, a Belsize Park, Camden Town, Goodge Street, Chancery Lane, Stockwell, Clapham North, Clapham Common és a Clapham South metróállomásoknál. A tervezett tízezer fős kapacitásuk is lecsökkent nyolcezer főre. 1942-ben készültek el az óvóhelyek, azonban mikor elérkezett az ideje, hogy megnyissák a lakosok előtt a kormány meghátrált. A legrosszabb bombázások már véget értek, továbbá költséges lenne a menedékhelyek fenntartása, ezzel érveltek. A nyilvánosság egyre növekvő nyomásának ellenére a hatóságok úgy döntöttek nem lehet megnyitni az alagutakat míg a bombázások ismét fel nem erősödnek.
A repülő bombák érkezése végül arra kényszerítette a kormányt, hogy nyissák meg a rejtekhelyeket, így végül ötöt megnyitottak, a maradék hármat pedig különböző kormányzati felhasználásokra, mint például a katonai csapatoknak tartották fenn. Az alagutakhoz való hozzáférést jegyekkel ellenőrizték, azonban azok nem bizonyultak túl népszerűnek. A mért legnagyobb éjszakai létszám 1944. július 24-én 12.297 fő volt, ami mintegy egyharmada a teljes lehetséges befogadóképességnek.
Miután a repülő bombáktól való félelem ismét elmúlt a bunkereket bezárták az emberek pedig ismét a metróállomásokba menekültek éjszakára. Az óvóhelyeket eredeti céljaikra kevesebb mint egy évig használták. A háború után némelyik a hadsereg ideiglenes szálláshelye lett vagy raktárként funkcionált. A Clapham South menedéket a háború utáni nyugat indiai bevándorlók elszállásolására használták, majd 1951-ben Festival Hotel-lett, mely olcsó szállást biztosított a Festival of Britain-re érkezők számára. A Clapham South óvóhely nyitva áll a látogatók számára előre lefoglalt szervezett túrák keretében, melyet a londoni közlekedési múzeum szervez.
Bejárat a Clapham South menedékhez, mely fölé egy panelház épült.
Egy forgalmas éjszaka a Clapham South óvóhelyen 1944 júliusában. Az akkor használt feliratok és jelzések még ma is láthatóak.
Ahol lehetséges volt, a családokat együtt szállásolták el, kihasználva az olyan hálófülkéket ahol az ágyak egymással szemben voltak. A helyi lakosoknak saját hálófülkéjük lehetett az emeleten.
Ezek a lépcsők vezettek a Clapham Southoz csatlakozó metróállomáshoz. Ezt is úgy építették, hogy később össze lehessen kötni a meglévő vonalakkal, így jöhetett volna létre az Express Nothern Line útvonal, a háború után. Erre azonban nem került sor.
A Clapham Sout bunker irányítóterme.
A Clapham South alsóbb szintjén ma egy földalatti gazdaságot üzemeltetnek.
A Goodge Street állomás alatti menedék bejáratának egyike a kettő közül.