Mintegy 25 kilométerre a Kanadai partvidéktől, az Atlanti-óceán északi részén fekszik egy aprócska szigetcsoport, amely Franciaországhoz tartozik. Ezek a Saint-Pierre és Miquelon szigetcsoporthoz tartozó szigetek, amelyek - annak ellenére, hogy közel 4000 km-re fekszenek a szárazföldtől - továbbra is francia irányítás alatt állnak. Ezek a szigetek Franciaország utolsó Atlanti-óceáni gyarmatainak számítanak.St. Pierre és Miquelon szigeteket az európaiak 1520-ban kezdték benépesíteni, és 1536-ban francia gyarmat lett.

A következő néhány évszázadban a szigeteken britek és franciák civakodtak azért, hogy eldöntsék ki uralkodjon a szigeteken illetve melyik kontinens földrajzi része a terület. Végül Franciaország lemondott minden észak-amerikai kolóniájáról, amely Észak-Amerika keleti részének jó nagy szeletét képezte, kivéve a Saint- Pierre és Miquelon szigeteiket, amelyek még mindig francia kézben vannak. A szigetcsoport nyolc szigetből áll, összesen 242 négyzetkilométer hosszú. Ezek közül csak két sziget, Saint-Pierre és a Miquelon lakott. A többi csupasz, sziklás és meredek partvidék, és csak egy vékony tőzegréteg lágyítja ezt a zord tájat.

A szigetek 6000 lakosának 90%-ka Saint-Pierre-en él, amely kicsi sziget, viszont mélyvízi dokkoló létesítményekkel ellátott kikötővel rendelkezik és egy repülőtérrel is. Egykor a Saint- Pierre és a Miquelon lakói halászattal és Newfoundland partjainál működő halászflották karbantartásával foglalkoztak. De az 1920-as évek elején az alkohol eladása és fogyasztása az Egyesült Államokban új gazdasági lehetőséget nyitott számukra. Saint-Pierre és Miquelon, egy francia gyarmat, amely az Észak-Amerikába történő alkohol csempészés csomópontjává vált. Ez az új iparág annyira jövedelmező lett, hogy a szigetlakók lemondtak a halászatról.

A halüzemeket bezárták és tárolókká váltak, míg a vízparton új betonraktárak nyíltak. A masszív építkezési robbanás ellenére a raktárhelyiségek még mindig elégtelenek voltak, ami miatt a szeszesital társaságok fizettek a magántulajdonosoknak, hogy a saját pincéiket használják a készletek tárolásához. Ezen időszakban még Al Capone is elidőzött a szigeten.Közel tizenhárom éven át ezen a kicsi és távoli szigeten addig soha nem látott gazdasági fellendülés volt tapasztalható, amely alkohollal látta el a „szomszédjait”.

De amikor az alkoholtilalom 1933-ban véget ért, a virágzó gazdaság összeomlott és a szigetlakók visszatértek eredeti szakmájukhoz:  a halászathoz. Jellegzetes tengeri határok1972-ben Kanada és Franciaország között vita merült fel a kanadai és a franciaországi Saint Pierre és Miquelon terület közötti tengeri határok kapcsán.  A vitát választott bírósági eljárás keretében 1992-ben rendezték. Egy kizárólagos gazdasági övezetet (EEZ) hoztak létre a szigetek körül és ezt Franciaországnak ítélték oda.

A zónának, szokatlan kulcslyukas alakja van, ez egy 20 km széles és 348 km hosszú vizes folyosó, amely a szigetektől délre fut. A vízi folyosónak kellett volna biztosítania Franciaország számára a kizárólagos gazdasági övezethez való hozzáférését a nemzetközi vizekről anélkül, hogy áthaladna Kanada kizárólagos gazdasági övezetén. Azonban a határokat nem húzták meg megfelelően, és a fenti térképből is kitűnik, hogy a kanadai zóna jóval meghaladja a franciát, és megszünteti a tervezett hozzáférési útvonalat.

A New York Times szerint a tengeri határnak egy másik hibája is volt.A tengeri határ, félúton Saint-Pierre és Newfoundland között, csak déli irányban haladhat át a kanadai Green Island és a Little Green-szigeteken. Vagy talán mégsem. Egyes térképek mindegyik szigeteket a tengeri határ mindkét oldalán jelölik, mások szerint a határ egyenesen rajtuk keresztül megy - ezzel egy harmadik szárazföldi határt biztosítva Franciaországnak Amerikában.