A templomok Thaiföldön fából, kőből és ezen túl még újrahasznosított sörösüvegekből is készülnek, ennek ellenére egyfajta békés hangulatot nyújtanak minden idelátogató...

Ha a valaki érdeklődik a világvallások iránt, akkor Thaiföld tökéletes választás lehet. Az ország tele van csodálatos buddhista templomokkal, melyek közül néhány eredete évszázadokra nyúlik vissza, mások sokkal, de sokkal fiatalabbak. A templomok Thaiföldön fából, kőből és ezen túl még újrahasznosított sörösüvegekből is készülnek, ennek ellenére egyfajta békés hangulatot nyújtanak minden idelátogató számára. Igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha a látogatásunk egybeesik egy szertartással.  

 

Prasat Satchatham   

A Pattaya területén található Igazság Szentélye új értelmet ad a világnak, a hely lenyűgöző. Bonyolult faragás borítja a faszerkezet minden négyzetcentiméterét, amely tele van hagyományos buddhista és hindu kiegészítőkkel. Ez egy újabb templom, amelynek munkálatai még folynak: 1981-ben kezdődött az építkezés és a tervek szerint 2050-ben fejeződik be. Célja, hogy tiszteletben tartsák a föld hagyományos ősi értékeit, a tudást és a keleti filozófiát azáltal, hogy tanítanak az emberi felelősségről, a gondolkodásról, az élet körforgásáról, és az élet és az univerzum kapcsolatáról.  

Wat Phra That Lampang Luang  

A Wat Phra That Luang Lampang az egyik legszentebb templom Thaiföldön, otthont ad Buddha egy szál hajának. A templomot a Lanna építészet legjobb példájaként tartják számon. A XIII. századi templomnak van egy kúpos tornya, vagy sztúpája, amely több mint 400 méter magas. Míg más templomokat modernizáltak, ezt a templomot az eredeti formájában állították helyre.  

Wat Pa Maha Chedi Kaew  

A Wat Pa Maha Chedi Kaew templom más néven Millió Palack-temploma nem egy szokásos buddhista templom, ez az egyike a legegyedibb templomoknak Thaiföldön. A komplexum egésze mintegy 1,5 millió újrahasznosított üveg palackból épült, üvegpalackokat használtak még a mosdókhoz is. Főként zöld Heineken és barna Chang palackokat használtak, az üvegkupakokat mozaikok készítéséhez használták fel. A komplexum mintegy 20 épületből áll, köztük imaházak és a víztorony is megtalálható.    

Wat Phra Kaew  

A Smaragd Buddha Temploma talán helytelenül lett elnevezve, mivel csak egyetlen dolog közös a Smaragd Buddhával, a zöld színe. A 66 cm magas Buddha ugyanis jáspisból vagy jáde kőből készült. A Nagy Palota talpazatán foglalja el az őt megillető helyet. A Buddha arany öltözetben van, a szobor eredete a XV. századra tehető. Számos különböző templom adott neki otthont az évszázadok során  Thaiföldön, mígnem 1784-ben Bankokban került elhelyezésre.  

Wat Mahathat

A Wat Mahathat Észak-Thaiföldön található a Sukhothai Történelmi Parkban. Ez egy ősi templom, amelyet a park egyik legfontosabb és lenyűgöző templomaként tartanak számon. 168 faragott, összekulcsolt kezű buddhista tanítvány alakja díszíti az központi sztúpa alapját, amelyet Buddha relikviák őrzésére építettek. Ennek megfelelően a neve is illik rá: Nagy Erekje Temploma. Egy nagy ülő Buddha található a központi fogadó teremben, és egy hatalmas álló Buddha is található annak közelében.