Délnyugat-Törökországban, Fethiye városától nyolc kilométerre délre találhatóak az egykor virágzó Livissi romjai, melyet többségében görög ortodox keresztények laktak. Livissi vagy manapság ismertebb nevén Kayakoy valószinűleg a 18. században, az ősi város, Lebessus helyén épült, és úgy tartják, hogy lakosságát a bizánci Gemiler-szigetről menekültek és a portyázó kalózok képezték. Miután egy pusztító földrengést követő tűzvész Fethiye városát a földdel tette egyenlővé, sokan átköltöztek Livissibe, így a város növekedni kezdett.

Fénykorában a lakosság száma egyes források szerint a tízezer főt, míg mások szerint akár a húszezer főt is elérhette. Az első világháború előtt a görög lakosság békében élt Nyugat-Törökországban. A háború kirobbanását követően azonban a görögök ellenséges szárazföldi viszonyokba kerültek, kiszolgáltatva a törököknek, akik a háború etnikai tisztogatásának részeként több százezer görög embert mészároltak le. Néhányan Görögországba menekültek, a többieket pedig erőszakkal deportálták.

Livissi lakosait kiűzték otthonaikból, így sokan egy 220 km-re is elgyalogoltak a jobb élet reményében, közülük azonban sokan éhen haltak vagy a kimerültség és a megpróbáltatások miatt nem élték túl az utat. Törökország háborús veresége és az Oszmán birodalom feldarabolódása után a görögök úgy gondolták visszaszerzik földjeiket, mely 3 éves további háborút eredményezett. Végül 1923-ban egy békeszerződést írt alá a két ország, melyben megállapodtak a lakosság cseréjéről.

Így több mint egymillió görög ortodox, akik eddig Törökországban éltek, visszatért Görögországba. Hasonlóképpen, mintegy ötszázezer muszlim hagyta el a görög területeket és költözött vissza Törökországba. A háborúkat követően Livissit a legtöbben elhagyták. Azt a pár családot akik maradtak volna, ismét erőszakkal deportálták. Azonban a muszlimok számára a dombos sziklás város alkalmatlannak bizonyult élni így elhagyták ők is, majd a területet 1957-ben egy 7,1 erősségű földrengés szinte teljesen elpusztította.

Az egykori Livissi, vagy mai nevén Kayakoy így tehát lakatlan maradt, azonban megőrizték mint egy történelmi emlékhelyet és múzeumot.