A vízesésektől a nemzeti parkokig Lettország remek látványt és sok szabadtéri tevékenységet kínál. A strandok, az erdők és a középkori falvak mind érdemesek a látogatók figyelmére...

Baltikum ölelésében - Budapest, Repülő

Baltikum ölelésében - Budapest, Repülő  4*

Litvánia, Vilnius
Indulások: 2026.06.11-tól
Időpontok: 1 db
Ellátás: reggeli
Típus: Klasszikus körutazás
Besorolás: 4*
Szállás: Hotel
Utazás: menetrendszerinti járattal

Program 1. nap

Budapest - Vilnius

Indulás Budapest Liszt Ferenc repülőtérről rigai átszállással Vilniusba. Érkezés után városnézésre indulunk a litván fővárosban, mely során megtekintjük a részben fallal övezett, az UNESCO Világörökség részét képező óvárosi részt, melynek utcái egy labirintusra hasonlítanak. Az óváros központjában áll a klasszicista homlokzatú katedrális, melynek védőszentje Szent László királyunk. A tér nemcsak a város legélénkebb és legfontosabb helyszíne, hanem Litvánia egyik legjelentősebb és legismertebb szimbóluma is. A keskeny régi utcákban számos történelmi örökséget láthatunk, a gótikus Szent Anna templomot, az Egyetem épületét, a Szent Péter-Pál Templomot, valamint a felső és alsó vár romjait. Transzfer a szállodába.

2. nap

Vilnius - Trakai

Reggeli után Trakaiba utazunk, Litvánia egykori fővárosába. Itt megtekintjük a színpompás, vöröstéglás vízivárat, amely a település egyik legjelentősebb építménye.

A város messze földön híres egyedülálló tavairól és a múlt században a maradványokból újjáélesztett középkori várkomplexumáról. A gótikus stílusú erődítmény egyedülálló fekvésű: a Galve-tó egyik szigetén fekszik, amely Litvánia legmélyebb tavai közé tartozik. A történelmi épület meseszerű látványt nyújt, megközelítése egy rönkfából készült fahídon keresztül történik. (Belépő az árban.) A trakai Karaim Múzeumban megismerkedünk e kis lélekszámú, zsidó vallást követő etnikai közösség történetével, akiket Vytautas nagyfejedelem mintegy 600 évvel ezelőtt a Krím-félszigetről telepített Litvániába. A délutáni órákban visszatérünk Vilniusba, ahol szabadprogram keretében egyénileg fedezhetjük fel a várost.

3. nap

Siauliai – Rundale – Riga

Reggeli után útnak indulunk Rigába, útközben megtekintjük Siauliai legismertebb és legszentebb helyét, a Keresztek Hegyét, amely mindössze 12 kilométerre található a várostól. Ez a zarándokhely több mint 100 000 keresztet, feszületet és vallási szimbólumot őriz. A hely különleges spirituális atmoszférát áraszt, és UNESCO Világörökségi helyszín.

Következő megállónk a kurlandi hercegek egykori nyári rezidenciája, a Rundale kastély, melyet a "Baltikum Versailles“-ának is hívnak. A gyönyörű barokk létesítményt Bartolomeo Francesco Rastelli, a barokk olasz géniusza tervezte, aki a szentpétervári Téli palota tervezője is volt. A kastély Lettország egyik legjelentősebb barokk műemléke, amely már belépéskor a pompa és elegancia világába kalauzol. Színes homlokzata, rendezett kertjei és gazdagon díszített belső terei – a trónteremtől a bálteremig – a letűnt korok fényűzését idézik. A kastély nemcsak történelmi látványosság, hanem felejthetetlen élmény is, amely magával ragadja a látogatót időtlen szépségével. Este érkezés Rigába, szállás elfoglalása.

4. nap

Riga

Reggeli után Lettország fővárosával ismerkedünk, amit a "Baltikum Párizsa"-ként is emlegetnek. Riga egy középkori eredetű, egykori Hanza-város, amelynek látnivalói közé tartozik a Szent Péter-székesegyház, melynek tornyából a város egyik legszebb panorámája tárul elénk; a Rigai vár három kiváló múzeumával; a Dóm-székesegyház, amely a világ egyik legnagyobb sípos orgonájával büszkélkedhet. A városban sétálva megérthetjük, miért vált Riga a XIX. század végének és a XX. század elejének egyik legjelentősebb európai szecessziós (Art Nouveau) központjává és miért került fel az UNESCO Világörökség listájára. Megtekintjük a lett zsidó származású építész, Mihail Eizenšteins házát, valamint azt az épületet is, ahol a Rigában született zsidó filozófus, Isaiah Berlin élt. Riga óvárosa nemcsak az építészeti csodák miatt különleges, hanem a kulturális események, kávézók, és éttermek nyüzsgő életének köszönhetően is, amelyek a lettek vendégszeretetét és gasztronómiai sokszínűségét tükrözik.

Délután szabadidő vagy fakultatív kirándulás Jurmalába.

Jurmala egy közel 150 éves üdülőváros, amely a lett tengerpart mintegy egytizedét foglalja el. Ideális hely azok számára, akik belefáradtak a városi élet rohanásába, és újra szeretnék átélni az ember és a természet közötti harmóniát. A romantikus, szecessziós stílusú faházak, a széles homokos strandok, az erdők és a nyugodtan kanyargó Lielupe folyó teszik igazán vonzóvá ezt az üdülőhelyet a modern világban.

5. nap

Riga – Budapest

Reggeli után transzfer a repülőtérre, hazautazás Budapestre a menetrend függvényében.

Tudnivalók
  • Utazás: menetrend szerinti repülőjárattal Budapest-Vilnius átszállással, Riga-Budapest közvetlen járattal
  • Elhelyezés: 4*-os szálloda 2 ágyas szobáiban (2 éjszaka Vilnius, 2 éjszaka Riga)
  • Ellátás: büféreggeli, vacsora felár ellenében előzetesen kérhető
  • Minimum létszám:15 fő
Menetrend Honnan - Hová Indulási idő: Érkezési idő: Budapest (BUD) - Riga (RIX) 08:35 11:30 Riga (RIX) - Vilnius (VNO) 13:45 14:35 Riga (RIX) - Budapest (BUD) 13:25 14:20

A menetrendváltozás jogát a légitársaság(ok) fenntartják

450 389 Ft/fő-től +
Baltikumi panoráma repülővel - Budapest, Repülő

Baltikumi panoráma repülővel - Budapest, Repülő  

Észtország, Vilnius
Indulások: 2026.08.05-tól
Időpontok: 1 db
Ellátás: reggeli
Típus: Klasszikus körutazás
Szállás: Egyéb
Utazás: menetrendszerinti járattal

Program:

1. NAP REPÜLŐS BECSATLAKOZÁS BUDAPEST - VARSÓ/VILNIUS Lehetőség van arra is, hogy valaki repülővel tegye meg a Budapest – Varsó/Vilnius távolságot. A repülés és a szállodai transzfer, irodánk szervezésében, de egyénileg történik. A délutáni városnézésen a repülővel érkező utasok már részt vesznek. Vilniusban megkezdjük városnézésünket. A hangulatos óvárosban megcsodáljuk többek közt a gótikus Szent Anna-templomot, mely kívülről sokkal látványosabb. A város központi terén áll a katedrális, melynek homlokzata klasszicista stílusú, de az alapok a XIV. századból valók. Védőszentje a magyar Szent László, akinek kápolnája is van a templomban. Itt tartották a litván nagyfejedelmek beiktatását is. Ezt követően lefényképezhetjük a mellette látható harangtornyot és a mögötte található Gediminas-tornyot. A városnézést követően elfoglaljuk a szállásunkat. Szállás Vilniusban. 2. NAP VILNIUS, TRAKAI ÉS A KERESZTEK HEGYE Reggeli után, ha még valami kimaradt volna az előző napi városnézésből, azt bepótoljuk. Ezt követően elhagyjuk a fővárost és Litvánia leglátványosabb területére megyünk. Ez Trakai. Gyönyörködünk a tájban, melyet 61 tó színesít. Megtekintjük a Vytautas várat, melyet szintén egy tó ölel körbe. Az egész vidék nyugalmat áraszt. Tovább utazunk és délután érkezünk a Keresztek Hegyéhez. Ez egy érdekes, különleges zarándokhely, ahol sokféle anyagból (fa, fém, kő…) állítottak fel különböző méretű kereszteket, ezek száma már több, mint 100.000 db. Utasainknak is lesz lehetőségük keresztet elhelyezni az emlékhelyen. (Lehet hozni is, de a helyszínen is lehet több fajta keresztből választani, és vásárolni.) A Keresztek Hegye után szállásunkra buszozunk. 3. NAP RUNDALE KASTÉLYA ÉS VÁROSNÉZÉS RIGÁBAN Reggel Lettországba utazunk. Délelőtt megállunk a Balti államok egyik legszebb látványosságánál, a Rundale kastélynál. A barokk építészet gyöngyszeme a szépen felújított palota. A parkja is megérdemel egy kellemes sétát. Folytatva utunkat a déli órákban érkezünk Rigába. A Balti-tengerhez tartozó Rigai-öböl partján lévő festői lett fővárosban városnézés. A régi kereskedővárost, a most 1 millió lakosú Rigát a Hanza időkben városfal védte. Megtekintjük többek közt a Lőportornyot és a XIII. században épült dómot. A Szent Péter templom 123 m magas toronnyal rendelkezik, így ez a legmagasabb épület a fővárosban. A Fekete Fejűk Háza, az ország legnagyobb céhháza, melynek különösen szép a homlokzata. Sok látványos középkori emléket láthatunk, miközben sétálunk a zegzugos óvárosi utcákon. Ezt követően szabadprogram a központban. Szállás Rigában. 4. NAP TURAIDA VÁRAI ÉS TALLINN FELFEDEZÉSE Reggeli után Lettországból Észtország felé indulunk. Útközben megállunk a Gauja Természetvédelmi Parkban. A Gauja folyó bal partján található a Turaida vár. Nagyon jó állapotban van a többszáz éves erőd. Fel lehet menni a toronyba és körbe tudunk tekinteni a nemzeti park területén. Délután érkezünk Tallinnba. A hangulatos óvárosban sétálunk, ahol elegáns épületek, szépen kialakított terek is utalnak a gazdag Hanza időkre. A várost akkor várfal védte, melyből a mai napig maradtak fenn tornyok, várfalak, körbástyák. A stílusosan renovált belváros mellett felkeressük a Nyevszkij-székesegyháhat, a Városházát és több régi céhházat is. Láthatjuk, milyen elegáns város Tallinn. Szállás. 5. NAP TALLINN FELFEDEZÉSE, REPÜLŐS KICSATLAKOZÁS TALLINN – BUDAPEST Reggeli után a városnézés folytatása Tallinnban. A déli órákban kivisszük repülős utasainkat a reptérre, akik átszállással hazautaznak Budapestre, ahova a koraesti órákban érkeznek.


Kérdés esetén keresse irodánkat bizalommal (utazásszervező: Proko Travel Kft., engedélyszám: R0857/1993).

459 500 Ft/fő-től +

Az ország - ahogy a fővárosa Riga is -, bővelkedik látnivalókban, illetve festői környezet is jellemzi. A vízesésektől a nemzeti parkokig Lettország remek látványt és sok szabadtéri tevékenységet kínál. A strandok, az erdők és a középkori falvak mind érdemesek a látogatók figyelmére. Az alábbi lista a legkedveltebb lettországi látnivalókat mutatja be röviden.

 

 

Rundale Palace

Lettországban számos palota található, a Rundale-palota minden bizonnyal az egyik legszebb közülük. A barokk épületet a XVIII. században építette fel Courland herceg. Németországból és Olaszországból származó szobrászokat és festőket fogadtak fel, a palota előkelő részleteit fényűzően kiemelték. A legtöbb szoba még mindig a kornak megfelelően van berendezve, és a nagyközönség számára nyitva áll. Megtekinthető egy teljesen felújított lakosztály is, amely az egykori hercegséghez tartozott, valamint megcsodálható az Arany-terem és sétálni lehet a Nagy Galérián. Ez a kastély ad otthont a Rundale Palota Múzeumnak, amely szintén érdemes meglátogatni.

Ventspils

A Balti-tenger partján található Ventspils, Európa egyik legforgalmasabb kikötője. A kikötő jelentős szerepet játszik a város kultúrájában, és a hajók ki- és beérkezésének megfigyelése is nagyszerű látvány. Érdemes csatlakozni egy túrához a Tengerparti Szabadtéri Múzeumba, ahol hagyományos halászkikötőket, gyógyító kunyhókat és több száz műtárgyat lehet megtekinteni a város múltjából. A város egyik legfontosabb vonzereje a tiszta fehér-homokos tengerpart hosszú szakasza a város nyugati részén, amely a nyári hónapokban nagyon népszerű a napimádók, a röplabda játékosok és kitesurf szerelmesei közt.

Jurmala

A Riga fővárosában időző utazók számára Jurmala tökéletes egynapos kirándulás. A Riga-öbölben található Jurmala egy tengerparti üdülőhely. Ez a Balti-tenger legnagyobb üdülőhelye, a homokos partszakasza pedig Észak-Európában az egyik leghosszabbnak számít. A tengerparton kívül Jurmala a bájos fa-építészetéről is ismert. Pontosabban, sok régebbi épület hasonlít egy mézeskalács házhoz. Az üdülőhely egykor olyan helynek számított, ahová az oroszok gyógyulni jártak, ezért még mindig találhatóak itt lovas-terápiás központok és hagyományos orosz szanatóriumok is, amelyek főként a tengerparton találhatóak.

Sigulda

A Gauja-folyó völgyében - kevesebb, mint egy óra autóútra Rigától -, található Sigulda történelmi város. Siguldát gyakran nevezik „Vidzemei Svájcnak”, köszönhetően a gyönyörű tájnak, mindezen túl ez a hely számos csodálatos építészeti látványosságot is kínál, amelyet érdemes megtekinteni. A XIX. században épült a Krimulda-uradalom, ahol a kastély (a kastélyt a XIX. század közepén Lieven Herceg tulajdonába helyezték vissza) romjait csodálatos tájak, kertek veszik körül, és szerencsére a nyilvánosság számára is nyitva áll. Sigulda otthont ad olyan romos kastélyoknak is, mint a Krimulda-kastély és a Sigulda Középkori Várának romjai. Habár a középkori Sigulda-kastély eredete a XII. századig nyúlik vissza, és jelenleg elég romos, a szomszédságában lévő Új-Sigulda Vár gyönyörű állapotban van.

Riga

Kétségtelenül, a főváros Riga a legnépszerűbb hely Lettországban. Az Óvárosnak (Vecrīga) középkori kinézete van, azonban az épületek többsége valójában újjáépült az 1990-es években. A város egyik részének számít a Centrs néven ismert kerület, amely több mint 800 megdöbbentően ép szecessziós épület otthona is egyben. Az egyik legjobb mód felfedezni Rigát a séta, ahol lehetőség van megállni útközben és elkapni egy-egy szép pillanatot. Ha valakit érdekel a lett történelem és kultúra, érdemes megtekinteni a Lett Nemzetiségi Szabadtéri Múzeum tárlatát. Hagyományos otthonok tekinthetők meg a múzeumban, ahol autentikus ruhákban öltözött emberek kísérik a látogatókat a helyszínen.