Valamikor kora ősszel döntöttük el, hogy idén meghosszabbítjuk a téli szünetet és karácsony után elindulunk Vietnamba. Azt gondoltuk, a legjobb amit tehetünk a gyerekekkel (és magunkkal) ha minél többet utazunk és minél többet mutatunk / látunk a világból...

Sokfelé vittük már a srácokat, de igazából csak Európa határain belül. Egyik londoni utunkról írtam is ITT.

Őszintén szólva, még nem éreztük elég nagynak őket ahhoz, hogy kibírjanak egy hosszú repülő utat. (Vagy még őszintébben:  mi nem éreztük magunkat elég erősnek ahhoz, hogy két kicsivel átrepüljük a fél világot.) De most úgy döntöttünk, hogy ezt is el kell kezdeni valamikor és már elég nagyok és okosak ahhoz hogy megértsék az utazást és emlékezzenek is majd rá felnőttként is.

A vietnámi utunkat én szerveztem, gondos és alapos előkészületek után.

Amikor ismeretlen helyre indulok, szeretem alaposan kiismerni a helyzetet: pontosan mire számthatok, mit érdemes megnézni, mik a szokások, mivel készüljek. Mivel ez az ország hatalmas, tele természeti és kultúrális kincsekkel, már az elején egyértelmű volt, hogy sajnos nagyon sok látnivalót ki kell hagynunk, mert nem lesz elég mindenre a szűk két hét, rohanni meg nem akarunk.

Éppen ezért, már ősztől elkezdtem olvasni különböző útleírásokat, fórumokat hogy ezek alapján magam döntsem el: mit hagyunk ki, és mit nézünk meg.

Nyilván mindenkinek más tetszik, mást részesít előnyben. Mi a magunk részéről szívesebben nézelődünk városokban, mint túrázunk a természetben így az észak-vietnámi rizsföld túrát (Sapa) és a hatalmas barlang túrákat most kihagytam az útitervből. Kihagytam az útitervből a fehér tengerpartos lazulós, henyélős részt is, mert a fiaim nem szeretik a tengert (Ne kérdezzétek miért. Csak. Meg mert halak vannak benne és az fúj... Tudom, én gyerekeim, de nem tehetek róla)

Így az olvasmányaim alapján az útvonal a következőképpen alakult:

Hanoi, Hal-Long-öböl - Hoi An - Saigon

Úgy gondoltam, hogy a fővárost és a délen lévő 15 milliós metropoliszt semmiképpen sem hagynám ki, a középen lévő kézműves kisvárosból, Hoi Anból pedig nagyszerű egynapos kirándulásokat lehet tenni a környék nevezetességeit is megnézve.

Itthon megszerveztem mindent: lefoglaltam a belföldi repülőjáratokat  (Vietnam Air és FlyVietnam oldalain érdemes nézelődni.) Mivel Vietnámban nincsenek normális utak kiépítve, és az úgynevezett „autópályákon” is kb ötvennel lehet menni, a vonatokon, buszokon meg nem volt kedvünk hoszú órákat, sőt akár napokat zötykölődni, egyértelmű volt, hogy csak a repülő jöhet szóba.

Jó áron vettem a jegyeket és elképesztően szép, szinte vadi új repülőkön utazhattunk, nevetséges áron.

Szintén leszerveztem egyes városnéző túrákat is, alaposan átnézve a Tripadvisor értékeléseit. Utóbb úgy éreztem, nagyon jól tettem, mert Vietnámban minden sarkon van egy utazási iroda de a szolgáltatások színvonala nagyon eltérő. Jó ha tudod miért fizetsz és ha olvastál már visszajelzéseket az adott cégről. Akkor nem érhetnek csúnya meglepetések.

A repülőterekre mindenhová intéztem transzfert. Ezt amúgy minden szálloda azonnal felajánlotta a szobák foglalásakor. Összességében azt kell mondanom, hogy ilyen fokú szervezettséget, mint amit itt a szállodákban tapasztaltam, még nem láttam sehol.

Hanoiban hihetetlen kedvességgel fogadtak bennünket: rögtön frissítő kendőt és gyönyörű, frissen készült gyümölcskoktélt kaptunk. A városban 20-25 fok volt december végén. Ott ilyen a tél : -)

Már a szállodában felhívták a figyelmünket, hogy készüljünk fel a forgalomra. Óriási és soha nem áll meg. Nincsenek zebrák (ha mégis akkor sincs értelme), lámpák is ritkán és soha, senki nem áll meg. Ha az út szélén ácsorgunk, akkor optt fogunk ácsorogni estig, senki sem fog megállni és átengedni. A módszer a lassú, stabil, egyenes vonalú mozgás. Bármilyen ilyesztő is a forgalom, akármennyire is azt érezzük, hogy hatalmas tömegben jön felénk az ezer meg ezer kismotor, autó, teherautó, akkor is el kell indulni! Majd szépen kikerülnek minket.

Nem mondom, hogy nem ácsorogtunk hosszú percekig az első átkelés előtt. Nem könnyű rávenni magunkat, hogy kilépjünk az autók, motorok serege elé, bízva abban, hogy a recepciós a szállóban igazat mondott. Nem mondom, hogy nem sikoltoztam végig az első ilyen átkelést. De túléltük! És minden alkalommal diadal volt az átkelés :-) Ilyen lehet a bungee jumping: becsukod a szemed, nagy levegő éééééés ugrás! Közben pedig bízol abban, hogy a köteled pont jó hosszúságú, és jól is vagy kikötve…

Hanoiban (és általában mindenhol Vietnámban) minden de minden lepukkant. A régi városrész olyan, mint egy lomtalanításból épített város.

Elektromos elosztó
 

Egy másik csoda

De ugyanakkor rendkívül bájos az egész. Imádtam az embereket, akiket nagyon találékony és rendkívül szorgalmas embereknek ismertem meg, az ételeket melyek olyan körülmények között készülnek hogy jobb ha nem is tudok róla…
 

Készül az ebéd

Imádtam ezt az őrült, zagyva forgalmat is. A szűk sikátorokat, a mindenféle árusokat, a piacokat és a francia negyedet. Hatalmas a kontraszt az óváros és a francia negyed között. Utóbbinál széles, pálmafák szegélyezte  boulevard-ok, divatos kávézókkal, nyugati butikokkal, előbbinél meg a végtelen csumpiság, mindenféle áruk és boltok színes kavalkádja és a legfinomabb ételek.

Amiket az utcán készítenek és ott is eszik meg. Olyan pici sámlikon, amelyek még egy babaházban is kicsik lennének. De megtapasztaltam, hogy minél alacsonyabb a sámli, annál finomabb az étel. Nálunk normálisnak számító étteremben itt nem ettem jót.
 

Néni malacfüles tavaszi tekercset készít elvitelre.

Finomságok grillen és olajban sütve

Még nekik is alacsony az asztal! De a Pho finom :-)

Bár látszólag súlyos higiéniai hiányosságok vannak, a két hét alatt egyikünknek sem lett baja semmilyen ételtől.

Az utcákon gyújtanak tüzet és faszénen sül a hús, vagy nagy üstökben a leves. Csúnya, műanyag sámlikon ülve tudunk enni, műanyag tányérokból, többször használatos fapálcikákkal. A mosogatás este egy darab lavórban történik, szintén az utcán..

Sok esetben láttam, hogy az “étterem” WC-je egyben a családi zuhanyzó, tisztálkodó is. Ott vannak a polcon a fogkefék, piperék, törölközők. Nagy a gyanúm, hogy zárás után lehozzák a matracokat a padlásról, és a család az “étteremben” is alszik. Viszont a mellékhelyiségek mindenhol tiszták voltak. Talán egyetlen egyszer volt vállahatatlan, de azt kell mondanom, London sokkal kiábrándítóbb ilyen szempontból.

A legfinomabb ételek itt természetesen a Pho, (vietnámi húsleves, sok zöldfűszerrel, babcsírával, rizstésztával) amit szinte minden sarkon főznek és nagy kedvencem a friss tavaszi tekercs, amiben csak zöldség van és csípős mogyoró szószba kell mártogatni. Kedvencünk volt még a Hot-Pot ami az asztalon előttünk főzött húsos, zöldséges, tésztás egytálétel és a különböző grillezett nyársak. Elképesztő választékot láttunk gyümölcsökből, zöldésgekbő! Soknak még a nevét sem tudtuk.. Mindenütt kínáltak frissen facsart gyümölcsleveket, nádcukor levét. Bátran ittuk  a jeges italokat és nem volt tőle semmi bajunk.

Az első pho Hanoiban
 

Mindmegette. Pálcikával!
 

Vacsi lesz belőle

Tipikus látvány Vietnámban

Hanoiban a régi városnegyedben bóklászás mellett, sokat sétáltunk a Hoam Kiem tónál (amin egy torony is van) és nekem nagyon tetszett az Irodalom Temploma, ami a legrégebbi egyetem az országban, több mint ezer éves.

Az Irodalom Temploma

Itt nevelték ki az állam fő vezetőit, tanítói és adminisztrátorait. Nagyon okos és egyszerű módon nyertek tisztséget a végzősök: a legjobb záróvizsgát tevők lettek az állami vezetők. A középen végzettek lettek a tanítók és a leggyengébbek az közigazgatásban dolgozók, adminisztrátorok, írnokok.

Hanoira két teljes napunk volt és megmondom őszintén, ennyi pont elég is volt, hogy mindent lássak, amit látni akartam. Az első kultúrális sokk, itt pont az volt a jó, hogy csak tátott szájjal bámulva sétálgatunk szinte céltalanul. Két nap után jó volt továbbmenni egy kicsit nyugalmasabb részre…

„Sailing Rocks”

A következő állomás minden részletét még otthon leszerveztem. A Ha Long-öbölbe készültünk ugyanis, ami Vietnám egyik legfelkapottabb turisztikai központja, a világ nyolc csodája között tartják számon.

Ha van valami, amitől irtózom, az a túristák hada. Az öbölbe rengeteg iroda indít egynapos hajótúrákat. Ezek a hajótúrák szerintem olyanok, mint az instant kávé: ha jobb nincs akkor elmegy, de élvezeti értéke nulla. Egy nap alatt nem lehet teljes pompájában megtekinteni az öblöt, ráadásul percenként indul el egy-egy hatalmas, emberekkel zsúfolt hajó és hát így pont a csend és a nyugalom fog hiányozni az egészből.

Úgyhogy szerveztem magunknak egy három napos túrát, méghozzá privát hajón. Négy fős legénységünkön kívül, csak mi voltunk a hajón és a turistautaktól eltérő útvonalon mozogva, csak pillanatokra láttunk más hajókat.
 

A hajónk

Szerény szállás de a kilátás megfizethetetlen

Messze ezen a három napon volt a legköltségesebb a szállásunk, pedig a hajó nagyon szerény felszereltséggel bírt. Mégis, nagyon megérte! Hihetetlen béke és nyugalom uralkodott a tájon, ahogy lassan átszeltük a tengert a több mint ezer sziklaszirt között.

Nem volt wifi szerencsére..

Feledhetetlen pillanatok

Ide nem jutnak el az egynapos túrázók

Misztikus táj

A hajón főztek ránk, így csodálatos reggelit, ebédet és vacsorát kaptunk minden nap. Szuper szervezett volt minden: első nap kocsival vittek bennünket Hanoiból Hai Phon-ba, ahonnan egy iszonyatosan ósdi gyorshajóval jutottunk el CatBa szigetre, ahol már vártak bennünket. A sziget túloldaláról indult a hajónk, nem onnan ahonnét a többi nagy hajó. Vagyis Ha Long-öbölből indultunk és Han La-öböl felöl érkeztünk vissza a harmadik napon.

Úközben mindenféle különleges sziklákat láttunk, és még majmokat is. Hűvös volt, az év ezen időszakában sokszor ködös is a táj. Szinte szürreális hangulata volt így a szikláknak.

A fedélzeten teázgatva néztem a tájat és cseppet sem hiányzott az itthoni szilveszteri hangulat. A szilvesztert és az új év eslő napjait, valamint a születésnapomat ünnepeltük itt. A jó levegő mindig hamar elnyomott: kilenckor már mindannyian javában durmoltunk a szerény berendezésű, de csodás kilátással rendelkező kabinjainkban.

Mindegyik napon kajakoztunk a sziklák között. A víz kellemes volt és az öblökben sokszor maximum 40 cm mély (nem elírás). Alattunk oszriga és kagyló telepek sorakoztak. Egy-egy barlangba is be tudtunk evezni. Errefelé sok mészkőbarlang van.

Másnap biciklitúrára indultunk CatBa szigetén. Mint minden, ez is nagyon profin volt leszervezve (mondom, ez általánosságban nagyon is jellemző a vietnámiakra). A kikötőben már vártak a bringák, a fiúknak külön gyerek méret. Elbicikliztünk a sziget belseje felé, olyan vegetáció közepette, hogy kezdtem magam a Jurassic Parkban érezni, minden pillanatban várva, hogy előbbukkan egy T-rex.

A sziget közepén megnéztünk egy kis falut, 320 lakossal. Utána túrára indultunk a  dzsungelben, kedves túravezetőnk Luu után. Luu az egész hajóút alatt rengeteget mesélt nekünk az életükről, kultúrájukról. Ő maga nagyon büszkén mondta, hogy bár az ország kilencven százalékban buddhista, ő meg van keresztelve. Megmutatta a dzsungel közepén a barlangot, ahol a vietkongok bújkáltak a bombázások elől. Elmesélte, hogyan lőtték le a nagyszüleit a hárborúban.

Számomra elképesztő, és hihetetlen hogy ez az ország, egy ilyen értelmetlen, kegyetlen és gyilkos háború után, ilyen rövid idő alatt ekkorát lépett előre. 1990-ben itt még konkétan éhen haltak az emberek, ma pedig már a régió leggyorsabban fejlődő országa, hihetetlen beruházásokkal. Én ezt az emberek szorgalmának és okosságának tudom be, nap mint nap látva ennek jegyeit.

Ha Long-öbölben tíz éve még nem láttak “fehér embert” és a környék lakó halászatból éltek. Mostanra a legtöbben a turizmusból keresik meg a kenyérre valót, de még mindig rengeteg a halász és a földművelő. CatBa sziget körül számtalan kisebb-nagyobb halászfalu van. Ami azt jelenti, hogy az épületek a tengeren vannak, hajóval lehet közlekedni a házak kajibák között és minden kajibához tartozik egy “telek”, amin a haltenyészet van kialakítva. Kicsi halakat itt növesztik meg óriásiakká és adják el exportra főként Hongkongba.

Halászfalu

Reggelente “iskolahajó” jön a gyerekekért és viszi őket a szigetre tanulni. A gimnazisták már HaiPhonba járnak a szárazföldre, de mivel nagy a távolság, csak hétvégente jöhetnek haza. Mindenhol áramfejlesztők vannak, így a látható szegénység ellenére is, minden háztartásban van TV. Valószínűleg ez az egyetlen szórakozásuk.

Megnéztük a haltenyészeteket közelről

A harmadik nap reggelén elhagytuk az utolsó tengeri falut is, és visszaérkeztünk a  szigetre. Szuper szervezettségben jutottunk el a reptérig, és indultunk tovább az ország közepe felé, Hoi An-ba.

Folytatása következik...