A hinduizmus és a buddhizmus számára a mandalák fontos jelképek, lelki és rituális szimbólumok, az univerzum képviselői. A mandala elnevezés tulajdonképpen egy ősi szanszkrit szó, melynek jelentése kör, ami nem meglepő, hiszen a mandalákat elsősorban valóban a koncentrikus körök jellemzik más geometriai alakzatokkal kombinálva.

Legalapvetőbb formájuk a négyzet, melyen belül több koncentrikus kör, vagy egy kisebb méretű négyzet található. A műveket hagyományos ikonográfiával díszítik, melyek magukban foglalják a geometriai formákat és az ősi, spirituális szimbólumokat egyaránt. A tibeti buddhizmus mandalái úgynevezett dul-tson-kyil-Khor-ok, ami színes pormandalákat jelent.

Eredetileg a mandalákat nem természetes, megfestett homokból készítették, hanem összetört színes kövekből, melyek néha féldrága és drágakövek voltak. Olyanok, mint például a lapis és a lazuli a kék színük miatt, vagy a rubin a vörös színért és így tovább.

Manapság a sima fehér köveket lecsiszolják és színes, átlátszatlan festékkel vonják be őket, így érik el ugyanazt a hatást. A mandalák készítését egy megnyitó előzi meg, amelynek során a szerzetesek mantrákat énekelnek, valamint furulyákon, dobokon és cintányérokon játszanak.

Ez után kezdődik a komoly munka. Legelső lépésként alaposan kimérik és felrajzolják a mandala körvonalait egy sima felületre, általában krétával vagy ceruzával, vonalzók és körzők segítségével. Miután az alapja kész, több millió homokszemcsét kell gondosan a meghatározott helyére juttatni. A szemcséket egy keskeny fém tölcsér, az úgynevezett chakpur segítségével juttatják a kívánt helyre, mégpedig úgy, hogy a tölcséren lévő rovátkák segítségével, azokon egy fém rudat végighúzva a szerzetesek megrezegtetik a tölcsért, melyből ennek hatására a szemcsék elkezdenek kihullani.

Tradicionálisan négy szerzetes dolgozik egy mandalán, mindenkinek egy-egy negyed jut. Hatalmas türelem szükséges ahhoz, hogy az ábrát belülről kifelé haladva létrehozzák. A munkálatok több hétig is tarthatnak, mivel óriási munkát és odafigyelést igényelnek a bonyolult és részletes ábrák.

Annak ellenére, hogy hatalmas és igen kemény munkába telik egy-egy mandala megalkotása, a művek igen rövid életűek. Nem sokkal azok befejezése után, a szerzetesek tönkreteszik, azt szimbolizálva, hogy semmi sem tart örökké. A homokot összesöprik, majd egy csuporba teszik, amit selyembe tekernek, ezután pedig elviszik a folyóhoz, ahol visszajuttatják azt a természet körforgásába.