A Kükládok a világ legszebb szigetei közé tartoznak. A hatalmas hegyek, a fehér kubista falvak és az aranyhomokos strandok kombinációja teszi képeslapra illővé ezeket a szigeteket...

A Kükládok a világ legszebb szigetei közé tartoznak. A hatalmas hegyek, a fehér kubista falvak és az aranyhomokos strandok kombinációja teszi képeslapra illővé ezeket a szigeteket. A szigetcsoport neve a „körül” szóból ered, ugyanis a szigetek Délosz köré rendeződtek, s ez nagy szerepet játszott a görög mitológiában. Ma pedig tökéletes helyszínt biztosít a strandolásra, hegymászásra, vagy éppen a régészeti emlékek felfedezésére. Mivel már az egész világ felfedezte a Kükládok szépségét, nagy tömegekkel találhatjuk szembe magunkat, főleg nyáron. De a legtöbben egyetértenek azzal, hogy a szigetek látványosságai megérik a tömeg okozta esetleges kellemetlenségeket is.

 

Folegandros

Folegandros egy kis sziget a Kükládok körgyűrűjének déli csücskén, melynek déli partjait már a Krétai-tenger mossa. Nagyon változatos felszíni adottságoknak örvendhet, hatalmas sziklák és barlangok színesítik. A sziget fővárosa, Chora, egy 200 méter magas szikla peremére települt. Karavostasis pici kikötőjében horgonyozhatnak le a hajók, a keleti parton. Számos nagyszerű strand van a szigeten, ám sokuk csak gyalog közelíthető meg.

Amorgos

A Kükládok legkeletibb tagja, Amorgos, mindössze 30 km hosszú, ám magasságban a 800 métert is eléri. A szigetcsoport legvonzóbb tagjai közé sorolhatjuk, hisz csodás strandjai, gyönyörű barlangjai, búvárhelyei és ősi ösvényei, melyek a meredek, köves felszínen át vezetnek, mindenképpen megérnek egy látogatást. Amorgos szépsége adott ihletet Luc Bessonnak, hogy megrendezze A nagy kékség című filmjét, melyben Jean Reno is szerepet kapott. Amorgos kettő kikötővel is rendelkezik, ezek Aegiali és Katapola, Hora lenyűgöző városa pedig Katapola fölött helyezkedik el, csodálatos sziklás tájjal körbevéve.

Syros

Syros a Kükládok aprócska tagjaként díszeleg, mely a főváros, Ermoupolis kivételével nagyon vidékiesen fest. Mérete ellenére a Kükládok legnépesebb szigete, hiszen Ermoupolis a szigetcsoport hivatalos közigazgatási központja. Tökéletes hely arra, hogy megízleljük a valódi görög szigeti kultúrát.

Andros

Andros a második legnagyobb és a legészakibb Kükládtag. A főváros, Hora, a fényképészek álma, ahogy az égei vizek a partvonalon felsorakozó színes házak oldalát csapkodják. A város képezi a híres görög hajótulajdonosok és kapitányok központját. A városon kívül homokos standok, köves partszakaszok, és a hegyekbe vezető túraútvonalakra lelhetünk. Emellett megnézhetünk egy frank kastélyt is, mely a XIII. századból maradt ránk. Számos város a szigeten történelem előtti időkből származik, melyek romjai ma is láthatóak. Ha pedig Görögország, akkor olívaolaj! Látogassunk el Ano Pitrofos Olíva Múzeumába, ahol sok érdekes dolgot nézhetünk meg az olívaolajjal kapcsolatban!

Antiparos

Antiparos egy kis sziget a Kükládok déli részén, mely könnyen megközelíthető komppal közeli szomszédjáról, Parosról. A tengerre néző főváros, nevezetesen Antiparos, színültig van turistákkal, így aki valódibb élményeket szeretne, sétáljon keresztül a városon a csöndes kis faluba mögötte! A város maga egy XV. századi velencei kastély köré épült. A legrégebbi falvat az egész Kükládokon itt találjuk, Saliagos közelében. A barlangászok figyelmébe ajánljuk az Aylos Ionnis-hegy melletti barlangot, melyben Európa legrégebbi sztalagmitjai növekednek. Habár vannak sokkal szebb szigetek is a Kükládok között, Tom Hanks, Bruce Willis, Pierce Brosnan és sok más híres ember mégis ide építtetett magának villát.

Délosz

Délosz, a Kükládok központi szigete, Görögország legfontosabb mitológiai, történelmi és régészeti helyszínei közé tartozik. A mitológiai Artemisz és Apolló ikrek otthona Délosz. Ám a mitológián túl valódi régészeti leletek is tanúskodnak arról, hogy a korábbi bennszülöttek a Kr. e. III. századtól éltek itt. A sziget legfőbb látványossága a Szent kikötő, mely ma már egy kiszáradt tó partján áll. Érdemes megnézni az Oroszlán-teraszt, melyet Naxos szentelt Apollónak Kr.u. 600-ban, valamint a Dionüsszosz-házat, mely egy privát lakás volt a II. századból. Mindössze két tucatnyi ember él Déloszon, s Míkonoszról közelíthető meg komppal, kivétel hétfőn, mert akkor a régészeti hely zárva tart.

Milos

Milos Görögország és Kréta között helyezkedik el, s nagyon színes szigetként ismerjük vulkanikus eredete miatt. Annak ellenére, hogy a sziget az itt talált Vénusz-szoborról híres, a szobrot a párizsi Louvre-ban állították ki. A patkó alakú szigetet mindössze 5000 fő lakja, mégis több mint 70 stranddal büszkélkedhet. A sziget sokszínűségéhez az is hozzájárul, hogy a tenger vize a kéktől egészen a liláig változhat, s ez a fehér és rózsaszín sziklákat mossa. Áprilisban és májusban érdemes ideutazni, hiszen ekkor virágoznak a növények, ami hatalmas élmény tud nyújtani.

Ios

Ios egy csodálatos hegyekkel és sziklákkal tarkított sziget. A nyári hónapok alatt partyszigetnek is nevezhetjük, mikor egész éjen át táncolnak a chorai szórakozóhelyeken. Ám Iosnak is vannak képeslapra illő tájai. A turisták a legfőbb látványosságnak az aranyhomokos partokat tartják, bár Homérosz sírja sem utolsó. Skarkos pedig kitűnő hely arra, hogy nemrég feltárt romokban gyönyörködjünk.

Tinos

Tinos, ahogy a szigetet és a fővárost is nevezik, nagyon fontos a görög és római katolikus vallás számára. Az ortodox zarándokok évente kétszer is eljönnek ide, hogy imádkozzanak Panagia Megalochari templomában. A szigeten 40 tradicionális falu épült, melyeket elbűvölő strandok öveznek. Ez a szülőföldje sok híres görög művésznek, főként márványszobrásznak, akik Pyrgos környékén éltek. Timos három kikötővel rendelkezik, ahol motorcsónakok és kompok vehetők igénybe. A falvak egyébként buszjáratokkal vannak összekötve. A sziget 80 szélmalma, s a hegyoldalakra épült helyes falvak varázslatos látványt adnak.

Naxosz

Naxosz, a Kükládok legnagyobb szigete, kiemelkedő szerepet kapott a görög mitológiában, ugyanis ez Zeusz gyermekkori otthona. Néhány helyi lakos még ma is a hagyományos ruházatot viseli a szigeten, mely a hegyek és a zöld völgyek kavalkádja. A főváros, Naxos (gyakran Chora), számos kitűnő strandhoz élvez közelséget, melyek közül néhány nudista. Chora óvárosi része is nagyon különleges, érdemes eltölteni ott egy kis időt. Másik kedvenc a Portara, mely Apolló templomának maradványa – naplementekor nyújtja a legszebb látványt.

Paros

Paros az egyik legfestőibb görög sziget elbűvölő macskaköves óvárosával, fehér épületeivel és persze a fenséges murvafürtborával. Kényelmes kompjárataival könnyedén megközelíthetjük innen az összes többi Küklád-szigetet. Ha megnyerő éjszakai életet keresel, Paros a legmegfelelőbb hely erre, hisz rengeteg olyan hely akad, mely tele van éttermekkel, bárokkal és szórakozóhelyekkel. A sziget sokféle típusú stranddal szolgálhat a csendes, távoli helyektől kezdve a hatalmas tömegek befogadására alkalmas partokig, ahol rendszeresen rendeznek szörfversenyeket.