A Nyugat- és Kelet-Európa találkozásának törésvonalán elhelyezkedő ország az idők folyamán jócskán kivette részét a nehézségekből, de miután magába szívta a latin, a velencei, a Habsburg és a szláv hatásokat, kialakította saját, semmihez sem hasonlíthatón karakterét.
A Magyarországhoz rendkívül közel eső üdülőhelyek sokaságára lelhetünk itt. Ez a térség Horvátország egyik legnagyobb ékessége. Legismertebb üdülőhelye Opatija, amelyet még Ferenc József császár építtetett. A térséghez tartozik Kraljevica, Novi Vinodolski, és környéke, valamint az öbölben található szigetvilág, négy nagyobb - Cres, Losinj, Krk, Rab - és számos kisebb szigettel. A környék legnagyobb városa a kikötőjéről ismert Rijeka.
A félpanziós ellátás napi két főétkezést tartalmaz. Ez általában reggelit és vacsorát jelent, de egyes szállodák, amennyiben ezt jelölik, eltérhetnek úgy, hogy reggelit és ebédet biztosítanak. A reggeli többnyire reggel 7 és 10 óra között, a vacsora pedig este 7 és 9 óra között fogyasztható el. A fenti általános ismérvektől a szállodák esetenként, például rendezvények miatt eltérhetnek.
Programleírás:
1 hetes üdülés Horvátországba, Pulán. Utazás egyénileg. Ellátás: a programban megadottak szerint. A turnusok szombattól szombatig tartanak. Az árak 7 éjszakára vonatkoznak. A szálláshelyeket 14 órától lehet elfoglalni és az utolsó nap 10 óráig kell elhagyni.
Minden szállodai ár tartalmazza a félpanziós elátást, kivéve ahol ez külön jelezve van. A fizetős parkolóban parkolási díj fizetése kötelező.
Az apartmantelepek és magánapartmanok bérleti díjai tartalmazzák: a gáz- és vízhasználati díjat, az ágyneműhasználatot, heti 1x-i takarítást, ki és bejelentkezési díjat, a legtöbb helyen televíziót, valamint az útlemondási biztosítást.
Az árak nem tartalmazzák: törölköző, konyharuha, tisztítószerek, toalett papír, tv, mikrohullásmú sütő, káváfőző és egyéb háztartási gépeket, a klímaberendezést, amely térítés ellenében néhány helyen kérhető (napi 5-10Eur), az üdülőhelyi illetéket (fizetése 12 év felett kötelező), a foglalási díjat és a BBp biztosítás díját.
Indulási hónapok, szállások és alapárak: Kérjük, válasszon az alábbi időponttáblázatból indulási hónapot!
Az adott hónapnál mindig a legkedvezőbb árat találja, így könnyen kiválaszthatja az Önnek megfelelő árfekvést.
A táblázatban zöld színnel jelöltük azokat a hónapokat, ahol van foglalható időpont, pirossal, ahol van akció és szürkével amelyeket csak külön lekérésre tudunk foglalni.
Válasszon indulási hónapot, tervezze meg utazását és számolja ki a teljes
program költséget!
Az indulási hónapra kattintva megtekintheti a pontos indulási időpontokat,
további információkat olvashat a szállásról és az ajánlatról valamint lehetősége
nyílik pontos árkalkuláció készítésére, az ajánlat lefoglalására.