Az 1990-es évek elején belevetette magát a modernizációba. Az olcsó síterepek és a fekete-tengeri nyaralások, a főváros, Szófia nyüzsgése, a vadregényes hegyi tájak és a mennyei békességet sugárzó kolostorok, a római, valamint a bizánci romok és a kitűnő kávé igencsak turistacsalogatóak. A falvakban még ma is láthatunk szamárháton munkába igyekvő embereket. Az itt élők házi termesztésű burgonyát esznek, és maguk készítik a sajtot, igaz, hogy vacsorát a műholdas televízió előtt ülve fogyasztják el.
Európa egyik legősibb városa és a bolgár tengerpart egyik leglátogatottabb kirándulóhelye . Az Óvárost, amelyet egy keskeny földsáv köt össze a szárazfölddel, az UNESCO 1983-ban a világörökség részévé nyilvánította. A 2 négyzetkilométernyi félszigeten mintegy 41 templomot fedezhetünk fel. Művészeti élményt jelentenek a régi Neszebár bizánci stílusban épült lenyűgöző szépségű középkori templomai. Az Óváros régi kikötője mellett az öblök sok kis strandot is rejtenek. A 4 kilométer hosszú strand a város déli részén található. A szórakozni vágyók az Újvárosban élvezhetik a pezsgő életet. A várostól pár kilométerre található Napospart, amit akár halászbárkával is meg lehet közelíteni. A sétányon található teraszos éttermek sült hal választéka egyedülálló. Neszebárban a parkolás nehezen megoldható, különösen az Óvárosi részen, amely a gépkocsiforgalomtól részben elzárt terület, ezért az ott lévő szállodákat és magánapartmanokat is csak annak tulajdonosaival történő egyezetetés alapján lehet érkezéskor és elutazáskor megközelíteni. A kocsikat egyébként a városban több helyen található fizető parkolókban lehet biztonságosan elhelyezni, 2-3 Euro/nap körüli összegért.
A Travel Service a Cseh Köztársaság legnagyobb magán-légitársasága, ugyanakkor Közép-Európa egyik legdinamikusabban fejlődő charter rendszerben működő szállítója. 2004-ben több mint 1,7 millió utas használta a Travel Service szolgáltatásait Csehországban, Magyarországon és Spanyolországban, ahol szintén nagy a részesedése. Ennek köszönhetően a Travel Service színei alatt található tíz darab Boeing 737 típusú repülőgép szinte folyamatosan úton van. A légitársaság célja, hogy a fedélzeten maximális biztonságot, kényelmet és minőségi szolgáltatásokat nyújtson vonzó árakon.
A reggelis ellátás napi egy főétkezést tartalmaz. A reggeli többnyire reggel 7 és 10 óra között fogyasztható el. A fenti általános ismérvektől a szállodák esetenként, például rendezvények miatt eltérhetnek.
Európa egyik legősibb városa és a bolgár tengerpart egyik leglátogatottabb kirándulóhelye . Az Óvárost, amelyet egy keskeny földsáv köt össze a szárazfölddel, az UNESCO 1983-ban a világörökség részévé nyilvánította. A 2 négyzetkilométernyi félszigeten mintegy 41 templomot fedezhetünk fel. Művészeti élményt jelentenek a régi Neszebár bizánci stílusban épült lenyűgöző szépségű középkori templomai. Az Óváros régi kikötője mellett az öblök sok kis strandot is rejtenek. A 4 kilométer hosszú strand a város déli részén található. A szórakozni vágyók az Újvárosban élvezhetik a pezsgő életet. A várostól pár kilométerre található Napospart, amit akár halászbárkával is meg lehet közelíteni. A sétányon található teraszos éttermek sült hal választéka egyedülálló. Neszebárban a parkolás nehezen megoldható, különösen az Óvárosi részen, amely a gépkocsiforgalomtól részben elzárt terület, ezért az ott lévő szállodákat és magánapartmanokat is csak annak tulajdonosaival történő egyezetetés alapján lehet érkezéskor és elutazáskor megközelíteni. A kocsikat egyébként a városban több helyen található fizető parkolókban lehet biztonságosan elhelyezni, 2-3 Euro/nap körüli összegért.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a részletes programleírást a szállás, majd a hónap és az időpontok kiválasztása után tekintheti meg a (programleírás) feliratra kattintva.
Indulási hónapok, szállások és alapárak: Kérjük, válasszon az alábbi időponttáblázatból indulási hónapot!
Az adott hónapnál mindig a legkedvezőbb árat találja, így könnyen kiválaszthatja az Önnek megfelelő árfekvést.
A táblázatban zöld színnel jelöltük azokat a hónapokat, ahol van foglalható időpont, pirossal, ahol van akció és szürkével amelyeket csak külön lekérésre tudunk foglalni.
Válasszon indulási hónapot, tervezze meg utazását és számolja ki a teljes
program költséget!
Az indulási hónapra kattintva megtekintheti a pontos indulási időpontokat,
további információkat olvashat a szállásról és az ajánlatról valamint lehetősége
nyílik pontos árkalkuláció készítésére, az ajánlat lefoglalására.