Peking - Shanghai a puskagolyó expresszel

Galéria

A legkedvezőbb alapárak alakulása:

Legjobb alapár:

- 8 nap / 5 éj

265 000 Ft / fő

Foglalható indulási időpontok
8 nap / 5 éjszaka
8 nap / 5 éjszaka
Kiválasztott időpont
Foglalás folytatása

Utazás alapadatai:

Leiras:

1-2. nap: Budapest - Peking

Utazás Budapestről menetrend szerinti járattal, egy átszállással Pekingbe. Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, mely egyben Kína négy ősi fővárosának egyike. Eredete a régmúlt időkbe nyúlik vissza, hiszen a város környéke már az i.e. 1. évezredben lakott volt. 1421-ben 3. Ming császár a fővárost ide helyezte át, ekkor kezdett a település rohamos fejlődésbe, illetve ekkor nyerte el a jelenlegi formáját. 1941-ben a Kínai Népköztársaság megalakulását követően újabb fejlődési hullám alakult ki, mely a mai napig sem ért véget.

Érkezés után transzfer a szállodába, közben fotószünet a 2008-as Nyári Olimpiai Játékok ikonikus helyszínéinél, a „Madárfészek” Stadionnál és a „Vizes Kocka” csarnoknál. Szállás és vacsora Pekingben (3 éj).

Szállás: Citadines Beijing Ritan 4*

3. nap: Peking

A délelőtti városnézésünket az Ég Templomában kezdjük, az Imádságok csarnoka mellett megismerkedünk a templom többi részével, és betekintést nyerhetünk a kínaiak világról alkotott képébe, hitébe is. Városnézésünket a Tienanmen téren folytatjuk, ahol a Nemzeti Múzeum, a Nép Hőseinek emelt emlékmű, és Mao Ce-tung mauzóleuma is található. A téren áthaladva jutunk el a Tiltott város, az egykori császári palota bejáratához. Az épület együttes majd ötszáz évig a Ming és Qing dinasztiák palotája volt. A palota, az olimpia óta ismét régi fényében pompázik és számtalan ritkasága, kincse fogja rabul ejteni a látogatót. Végezetül riksa túrán veszünk részt a Hutong negyedben. A napot az egyik leghíresebb pekingi kacsa étteremben zárjuk egy hangulatos és ízletes vacsorával.

4. nap: Kínai Nagy Fal – Nyári Palota

Reggeli után felkeressük Kína legismertebb látványosságát a Nagy falat. A fal egyik különleges részét látogatjuk meg, amely kevesebb turistát, de annál nagyobb élményt nyújt majd, mert olyan eredeti falszakaszokat is láthatunk, amelyek másutt már nincsenek meg, vagy felújították azokat.  Ezt követően visszatérünk Pekingbe és a Nyári palotát, valamint a legnagyobb császári parkot nézzük meg. A parkban, a palota területén a kínai építészet minden jellegzetessége megtalálható, pavilonok, tavak, kertek, tornyok, paloták, hidak. A sétánk után visszatérünk a szállodába, ahol vacsora, majd fakultatív Kung fu show (jelentkezés és fizetés a helyszínen).

5. nap: Shanghai

Reggeli után transzfer a vasútállomásra és utazás a „Puskagolyó” Expresszel Shanghaiba. A vonalat 2001-ben adták át és kb. 4 óra alatt teszi meg a két város közti 1318 km-es távolságot. Érkezés után transzfer a szállodába, a nap hátralévő részében szabad program vagy fakultatív hajókázás a Huangpu folyón. Szállás és vacsora Shanghaiban (2 éj).

Szállás:  Shanghai Baolong Hotel 3*+

6. nap: Shanghai

A mai napon egész napos városnéző programon veszünk részt. Elsőként Shanghai egyik szimbólumát - a „Kelet Gyöngye” tv torony - 2 szintjén lévő kilátót keressük fel, ahonnan jó idő esetén csodálatos kilátás nyílik a városra. Következő megállónk a Jade Buddha templománál lesz, azt követően a Yuyuan kert közeli óvárosi piacot keressük fel. Itt számtalan ajándék üzlet, ékszerbolt, teaház, és étterem is található. Természetesen nem maradhat ki a látnivalók sorából, a Bund, a híres régi rakpart, a Nanjing Road sem. Vacsora után fakultatív programként egy káprázatos akrobata show-n vehetünk részt (jelentkezés és fizetés a helyszínen).

7-8. nap: Zhujiajiao - Shanghai

Reggeli után egész napos kirándulás a Shanghaitól mindössze 40 km-re található, több mint 1700 éves történelméről ismert Zhujiajiao vízi városba. Jellegzetes épületeivel, szűk utcáival és a csatornákon átívelő kőhidakkal visszaidézi az ősi Kína hangulatát. Hajókázás a csatornákon, majd szabadidő és vásárlási lehetőség. A kirándulás után visszautazás Shanghaiba, vacsora után transzfer a repülőtérre és hazautazás. Átszállással érkezés Budapestre másnap a déli órákban.

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

  UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Nyári palota és Császári kertek
  • Ming és Csing-dinasztia császári palotája
  • Mennyei béke temploma: a császári áldozati oltár
  • Kínai Nagy Fal

Programok:

Hajókázás a Huangpu folyón, Shanghai: 15 000 Ft

További információk:

Tervezett menetrend (változhat):

Szeptember 02. Budapest-Dubai 16:00 - 23:20   EK 112 / kb.5 óra 20 perc

Szeptember 03. Dubai-Peking     03:55 -  15:25   EK 306 / kb.7 óra 30 perc

Szeptember 09. Shanghai -Dubai 00:05 -  04:55  EK 303 / kb. 8 óra 20 perc

Szeptember 09. Dubai-Budapest  08:50 -  12:45   EK 111 / kb.5 óra 20 perc

Érkezések és indulások helyi idő szerint értendők.

Igény esetén Business osztályú helyek foglalhatók.

FONTOS! A légitársaság végzi a csoport ültetését a járatokra. Minden esetben kérjük, hogy az ülőhelyre vonatkozó egyéni kéréseiket (ablak, folyosó, stb.) legyenek szívesek a check-in pultnál jelezni.

További információk 2:

Az út idegenvezetője

Topozidu Mária

Ismerje meg Kínát!

Ár nem tartalmazza:

nemzetközi repülőjegyet és illetékeketkb. 179 000 Ft belépők 25 000 Ftvízumdíj kb. 22 000 Fta borravalókat kb. 30 USD/főútlemondási biztosítás 1,5% EGYÉB KÖLTSÉGEKegyágyas felár 79 000 FtBBP biztosításfakultatív programok

Ár tartalmazza:

5 éjszakai szállást, helyi 4*-os szállodákban, kétágyas szobákban félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)helyszíni közlekedést autóbusszal és a "puskagolyó" expresszelmagyar nyelvű idegenvezetéstPekingi kacsa vacsorát

Térkép
Indulási időpontok és árak

Érvényes ekkor: 2020.03.16 - 8 nap / 5 éj
265 000Ft/fő
1

FOGLALHATÓ IDŐPONTOK

A naptár segítségével válassza ki mikor kíván indulni! A naptár csak a foglalható időpontokat tartalmazza. Az idősávon jobbra-balra tud mozogni a nyilak segítségével, választását pedig a sárga szín jelöli.

2

FOGLALHATÓ ELLÁTÁSOK

Miután kiválasztotta az időpontot, kérjük válasszon az ellátás típusok közül!

MÓDOSÍTÁS
Kis türelmet kérünk!
3

FOGLALHATÓ SZOBATÍPUSOK

Kérjük válassza ki az Önnek legmegfelelőbb kombinációt a szobák közül! A lista az összes választható kombinációt tartalmazza majd.

MÓDOSÍTÁS
4

TELJES ÁR SZÁMÍTÁS

Az alábbi táblázatban összefoglalva láthatja az Ön által megadott összes választott opciónak megfelelő kalkulációt. A táblázat azonban még további opciók hozzáadására biztosít lehetőséget, mint például biztosítás, fakultatív programok stb. Ezeket a mellettük lévő kapcsolóval hozzáadhatja az eddigiekhez.

Ha mégis meggondolná magát, vagy egyszerűen más kombinációt is megnézne , akkor könnyen megteheti a módosítás gomb megnyomásával. Módosítás után a teljes kalkuláció frissül.

TÉTEL MEGNEVEZÉSE EGYSÉGÁR EGYSÉG DARABSZÁM TÉTEL ÖSSZESEN
Teljes részvételi díj:
Hasonló utazások
Eddig megtekintett utak